Ami viszont fontos volt ma, az 1. egy igen jól sikerült kerti grillezés Mamámnál, 2. Padre ügyes csuklómozdulattal törölte az idei összes fotónkat 3. jaj, el ne felejtsem kiengesztelni 4. elolvastam végre Timur Lenktől az Alkohológiát és magam is írtam hozzá nemkicsit. Meóztatom velük mindjárt. Úgyis lefikázzák majd a nagyobbik felét, mert ezek ilyenek.

jelszó: tervek, tetvek

Tegnap megint voltam tornázni és már az előző után is alig bírtam mozogni, hát még most. Egy hős vagyok. Tegnap alaposan megünnepeltük, hogy Padre letette az összes vizsgáját. Ő is egy hős. Hajnalban punkokkal randalíroztunk a Deák téren, a srác rasszistába hajló szövegeket ordított, amit cigány csaja meglepően jól tűrt. Majdnem összeverekedtünk egy bánattól agresszív pasassal, aki –joggal- sérelmezte, hogy ugyanez a lány kompenzálásképpen vadul cigizett az amúgy a szokásos felhozatalnál is elképesztőbb alakokkal teli éjszakai buszon. Aztán valahogy hazajutottunk és ma egyik hős sem volt képes kb. semmire. Lehet, rám kellett volna hallgatni és mégis elmenni regenerálódni valamelyik fürdőbe? Tetvészkedés, ezt csináltuk zömmel. Miután kialudtuk magunkat, mert a tegnap éjjel zúzós volt, a tegnapelőttin pedig fél három tájban visszajött a Rettenetes Csótányszerű, én sikoltottam, Padre ezúttal felébredt, így indult el egy többórás bogárhajsza kredenctologatással, miegyébbel. Padre végül levadászta, mondom, hogy egy hős.
Este elvonszoltuk magunkat a Kultiplexbe, ahol Nagy Vizitúra Megbeszélés folyt, és ahol nem mi voltunk egyedül másnaposak. Kiderült, hogy túrakenuval megy az egész, leszünk vagy harmincan és egy hét alatt teljesítjük a távot Tivadartól Tokajig. Padre még sosem volt ilyesmin, már alig várja, mit tagadjuk, én is alig várom. Én eddig csak kilboattal túráztam, meg előfordultam egy-két ladikban és egyéb lélekvesztőben, kenuhoz csak áttételesen volt szerencsém. Indulás előtt kapunk majd egy gyorstalpaló tanfolyamot a nálunknál profibb tagoktól, de nem hiszem, hogy baj lesz. Különbusszal célhelyig, bogrács, buli, borok. Másnap indulás, hancúr és horzsolás, kikötés, sátorverés, bogrács, buli, borok. Harmadnap dettó. Ez lesz egy hétig. Se laptop, se TV, se mobil, se net. Csak mi, a halak és a szúnyogok.

Roncsolt kondíciónk miatt aztán szép korán hazajöttünk, okosan nem mentünk Drastic Measure koncertre, pedig fel is tudtak volna írni minket. Nem mentünk a Sark teraszba születésnapot ünnepelni, boldog napot Szilvi. Nem mentünk sehova, mert öregek vagyunk.

Utórezgés: pucérság-ügyben Onagy reagált a saját webvadász oldalán. Ezt.

Ha vki engem kérdez: Van ide egy idézetem, az írónőre nem emlékszem, csak kimásoltam, de olyannyira rímel, hogy kénytelen vagyok egy napra beidézni: NEM IGAZ, TUDOM, KI ÍRTA, AZT IS, KINEK, CSAK EL AKARTAM HALLGATNI A NEVET, RÁM IS FÖRMEdt NYOMBAN, HOGY MIJEZHÉ, MáN EL IS FELEJTETT?! GYORSAN MENT, VAZZE'VAZZE! [...] Csak csodálkozom így utólag magamon, most, csak most, hogy gondolok - pl. a délelőtt a csipkebogyós-említésnél is gondoltam - mennyire elfogadtam, mennyire egyből elfogadtam minden porcikáját. sebit, vágását, izzadtságát. hihetetlen. (finnyás, minden részletre figyelő, rögeszmés létemre.) Mondtam is egy hátmasszázsban, kristálytisztán megfogalmaztam - meg is döbbentem tőle, csak háttal volt, arcomon nem láthatta, mennyire megfogtam akkor lényeget, hogyhogy ne szeretném simogatni a hátát, hogyhogy nem a testét, ha egyszer maga van belül/benne?!
Na. Ez úgy van kitalálva, hogy egy hang nem kell hozzá. Talán én felfogom, amit mondc. Igaz-é? = oz

jelszó: udvarok

Este Szóda Udvar megnyitó. Szóda a Wesselényi utcában, ami eleve a - lakók parttalan feljelentéshullámai nyomán, állítólag ideiglenesen – bezárt Sark helyett nyílt, a Szóda udvara pedig a több háztömbbel odébb fekvő Holló utcában, mert ez egy ilyen város. Sark, ami nyárra kiköltözött a volt Sellők és Sirályok helyére, a Margitszigetre, a régóta bezárt Casino és az évek óta halódó Youth Hostel közé, új színt csempészve a pesti oldalon lakó proccok életébe, akik anno az éjszakai murikat megelégelvén herélték ki a Sellőket, mint most a Sarkot. Észnél kell ám lenni, ha az ember trendin követni akarja az eseményeket. Még tavaly (vagy azelőtt?) megnyílt a Szimpla kertje a Wichmann melletti lezárt házban. Szimplának azóta van Duplája, ami kajálda és Extrája, ami már belváros, a kertje pedig, mondanom se kell, egészen másutt van, mint a Szimpla maga.

Az erőteljesen slumosodó VII. kerület ortodoxnak számító gettója új életet kapott. Addig is, amíg el nem dől pár masszív milliárd sorsa, nem jönnek a dózerek és nem épül banknegyed a történelmi városnegyedben, a lebontásra ítélt régi házakban sorra nyílnak az éjszakai bulihelyek. Két hete indult a Gozsdu, újraéledt a sorból kissé kilógó Fészek, az ideiglenesnek szánt Szimpla elszántan dübörög tovább, ma meg a Szóda Udvar. Transzcendens helyek. Bandukolsz a kihalt, irgalmatlanul sötét és irgalmatlanul büdös sikátorokon át, benyitsz egy korhadt kapun, amiről csak belülről látszik, hogy hopp, hangszigetelték és az udvaron buli, fények, bicajok és a csapos héberül üdvözöl. A két-háromszintes gangos házak emeletei lezárva, ablakok kitörve, ajtók lógva. Mindezt jelzésszerű kelmékkel takarják, a málló vakolatra pedig óriási képeket vetítenek dekorációképpen. A volt sufniból vagy közös budiból rendes angol WC-k lettek, a víz és elektromos vezetékek az udvaron át kanyarognak, figyelni kell, ha nem akarsz hasra esni. Mindkét helyen hatalmas táblák könyörögnek magyarul és angolul, hogy az utcán ne hangoskodj, mert rövid úton ezeket a helyeket is bezárathatják az intoleráns lakók, akiknek ebben igazuk is lenne. Csakhogy hiába minden figyelmeztetés. Ugyanis ide legfőképpen inni és pipázni járnak a munkában megfáradt fiatal fölnőttek. Ha akad is jó szándék a beszívott népekben, akkor is őrületes zajjal jár pár ezer ember föl-le vonulása. Szimpla, Fészek kertje, Wichmann, Szimpla Kert, onnan Szóda Udvar a Holló utcában, és a Gozsdu. Az útvonalak mentén minden beugróban, terecskén, játszótérnek csúfolt kutyaszaros kavicsdombon suttogva beszélgető csoportok. Ez egyébként ütős feeeling, csak fokozza a tilosban való járás alapból bizsergető élményét. De ha éjjel kettőkor mintegy ötven ember duruzsol halkan az eladdig oly kihalt utcákon, az egy második emeleti utcafronti szobából már tatárjárás. Lehet, hogy te aznap éjjel először borítasz föl egy bicót, de a szemben lakónak már az a huszadik és érthető, ha ettől ideges. Ettől lehet némi sansza az amúgy embertelen Budának, az ottani kerteknek. Meg a több zöldtől. Itt bizony csak dézsában áll néhány szimbolikus fácska. Budának meg a közlekedése pocsék, nem véletlen, hogy csak a legendás éjszakai négyes-hatos vonalán fekvő A38– Rio - Zöld Pardon szentháromság fut igazán (mutatja a ZP-ban talált tárgyak listája is), nem véletlen, hogy a még ettől is kintebb fekvő West Balkán riksákkal igyekszik úrrá lenni a helyzeten, bekapcsolódni az alkoholkeringésbe. A Hajógyári Mokka Cukának, meg a Dokknak is valami hasonlón kéne törni a fejét, mert nonszensz, hogy egész éjjel háromszázat költsek az ásványvizemre és háromezret taxira. Na de vissza Pestre.

A Gozsdu kicsit más. Ha máshonnan nem, filmekből biztosan mindenki ismeri azt a hosszú és nyomasztó, egymásba nyíló udvarsorozatot, ami – egy kitartó lakót leszámítva - immáron teljesen lakatlan, és ettől, ha lehet, még kísértetiesebb. A makacs öregúrról legendák keringenek, magunk is hozzáköltöttünk egyet s mást a történetéhez, hogy vajon miért nem hajlandó semmi áron sem elhagyni a lakását. Mit rejteget? Az ilyen-olyan filmforgatásokból hátramaradt, háborúk előtti korokat idéző cégérek és boltfeliratok külön bájt adnak az egyébként a többivel koncepciójában és megjelenésében teljesen azonos kertnek. Csak ez nagyobb. Sokkal, de sokkal nagyobb és a jótékony átjárók miatt helyben oldható meg az esőnap.

Harctéri jelentés: a pesti arcok körében elharapódzott új szokás mára már teljesen bevett túlélési stratégia, na nem a tömegek, de jelentős, fizetőképes keresletet biztosító csoportok számára. Így néz ki. Délután és koraeste a Kultiplex kertjében ejtőzni, onnan átvillamosozni az A38-ra valami aktuális koncertre. Még éjfél előtt, tehát az utolsó, tehát a legbulisabb 4-6-ossal visszadöcögni a Király utcáig, berombolni a Szimpla Kertbe, lefikázni a fővárosi angolszász közösség öregedő, pénzt két marokkal szóró tagjait és lecsapni rájuk vagy lecsapni kezükről a bombázó képzősöket. Akár többször is körbetáncolni a fent leírt gettót, immár gyalog, hiszen ezek viselhető távolságokban vannak, köztük néhány humánus éjjel-nappali, ami a cigivételezés miatt fontos. Az éjszaka folyamán tombolni a Gozsduban, most már a Szódában is - ezért mondják alternatívnak ezeket a szórakozóhelyeket, nem? Hajnalban megreggelizni a Fészek teraszán, és reggel, amikor a város rendesebb fele munkába indul, kényelmesen átgurulni földalattival a Széchenyi fürdőbe, ázni egyet. Egy dekadenset.

jelszó: értetlenség

Először. Innen is sok sikert Noémi új gyerekének. És sok sikert Noéminek is, aki akkor mostantól a lánya mamája, ami azért baromi nehéz lehet.

Másodszor meg miért nem találnak ki a pasiknak is csábító fehérneműket, ha meg kitalálnak, akkor a pasik miért nem hordják? Mosogass tangában szívem, hmmm.

Harmadszor meg Andrassew paralel Onagy parákra annyit lapátolnék, hogy a meztelenség természetes, úgyis én töltöm meg tartalommal, ha akarom. Ha akarom esendővel, ha akarom erotikussal, ha meg éppen nem érdekel, akkor semmivel se. Miért hatna jobban rám egy pucér ember, mint egy ruhákkal takart? Mi közöm az ő, a bárki testéhez, ha nem kívánom, hogy közöm legyen? Miért befolyásolna ebben az, hogy ruhátlan-e vagy sem? Hacsak nem pont azért fogadnám el hirtelen pillanatokra, mert szarusodik a sarka vagy sörhasa kibuggyan. Nagyon korlátok közt élhetnek, akik mindenfélét hagynak ragasztani a mezítelenséghez és még ideológiákkal is támogatják, hogy aztán mindez masszív befolyással legyen rájuk, meg zavartan félrenézhessenek, ha kivillan, ami kivillan. Jesszus. Bőr, zsír, szőr, pattanások és pörsenések. Hurkák, ráncok és hegek. Kiütések, sebek és repedések. Nehogymá ez legyen maga az ember. Ha meg igen: miért undorodsz? Vagy miért éppen ettől? (A bőr határozza meg a tudatot? - A bőr határolja be a tudatot.) Nekem külön jó volt, hogy előfordultam és előfordulok női öltözőkben, magányosabb lennék nélküle. Láttam a krémmel kenegetett császármetszések hegét, a vakbélműtétekét, a terhességinek mondott csíkokat, a mostanában kiátkozott narancsbőröket, a megereszkedett és a feszes melleket, az ágaskodó és a barnára érett bimbókat. Összemosolyogtam és összemosolygok a zuhanyzóban egy kiszívás fölött, a horzsolt térdkalács fölött, a pirosba hajló könyék fölött. A pasiknál nem így van? Hogyhogy? Miért szégyellik emberek a saját testüket, ha ugyanakkor a gondolataikra olyan roppant büszkék?

jelszó: nyári okoskodás

Úgy néz ki, sikerül elcsípni egy hetet az időfolyamból és Padre mamájának köszönhetően Comacchio partvidékén végigdekkolni augusztus utolsó hetét. Nagyszerű hír, Ferrara eddig kimaradt és Ravenna is, most akkor végre megnézem őket jól, úszom majd a tengerben és hallevest eszem esténként, napközben meg fagylaltot. Padre, aki egykor ugyanott dolgozott néhány hónapot, ahova most készülünk, már csak olaszul hajlandó velem beszélni. Ilyenkor még a hangsúlya is megváltozik, és másképp gesztikulál, rém mókás. Időben visszafelé haladva: többször, több helyszínen is befigyel a Balaton, lesz Sziget (bár az inkább munka), túra a Felső-Tiszán, számtalan kétnapos kiruccanás, és talán Krakkóig is eljutunk végre. Én imádom, de Padre még sose járt ott. Rejtély, hogy fog mindez beleférni abba a 10 napba, amíg eltűrik hiányomat zsarnoki munkahelyemen. Arra gyúrok, ha a főszezonban zokszó nélkül helyettesítek mindenkit, akkor talán falaznak nekem a nyár végén. Már most is majdnem belehalok az itthonlevésbe, bár ma volt egy ízig-vérig nyári vihar, megcsapattam vele még a csupasz seggem is.
Kizárólag a vizsgák miatt rohadunk pesten, de már nagyon elegem van. Holnap tízkor van az utolsó futam, remélem legalábbis, hogy az utolsó. A magam részéről megtettem minden tőlem telhetőt, ma együtt tanultunk Padréval. Kikérdeztem társadalmi munkamegosztásból, organikus és mechanikus szolidaritásból, kormányhatalomból és kollektív tudatból.

Látnom kellett újra, hogy a felsőnek nevezett oktatásban is javarészt csak töltögetés megy, egyentölcsérrel a fejbe és szigorúan tiltott ésszel befogadni rég halott emberek elképzeléseit. Csak a biflázás és a szó szerinti visszaböfögés a követelmény, senkit nem érdekel, hogy értik-e, amit olvasnak, hogy átlátják-e, amiről éppen szó van. Gondolkodni tilos. Összefüggések meglátásáért lenyakazás jár és bezúzzák a diákbérleted. Közben még arra sem hívják fel a diákok figyelmét, hogy ez vagy az a gondolkodó melyik korban élt, milyen áramlatok és információk hatottak rájuk, olvashatták-e egymást vagy több évszázad választotta el őket. Spinoza nyilván egészen másként gondolkodna napjainkban és Arisztotelész is csak egy habókos faszi lenne, ha ma élne. De az egyetemeken (is) olyan látszatot keltenek, mintha a kiötlött eszmék örökérvényűek lennének, holott ez képtelenség. Olyan látszatot keltenek, mintha létezne valamiféle végső igazság, holott nem. Ráadásul ezeknek a piedesztálra emelt rendszereknek és embereknek abszolút tekintélyt követelnek, ami maga az abszurd, maga a végső döfés az önálló és kritikai értelmezést tekintve. Kritikai, ez lészen kulcsszó. Hogyan másként lehetne igazán mélyen és alaposan megismerni bármely tudós gondolatmenetét, mint alapos kritizálással. Hogyan másként lehetne az eddig felgyűlt tudásmorzsákat a legjobban beépíteni, mint felkészült vitával. Ezzel szemben nemhogy a tapasztaltakat, de még az olvasottakat sem vitatják meg, nem értelmezik, nem helyezik korba és rendszerbe, továbbá nem fordítják le a maguk nyelvére azok, akiket fellengzősen a jövő értelmiségének szoktak hívni. És még mindig az a leggyakoribb formula, hogy „ez már nem kell, csak a 126. oldalig volt feladva” Tudásalapú társadalom? Höhö.
Közben meg, szólok ismét, nyár van, menjünk már el innen a francba. Különben úgy alátámasztom gyakorlatban az anómiás öngyilkosság elméletét, hogy csak na.

jelszó:autó

Az, hogy még mindig nincs jogosítványom, az én hibám. Ha továbbra is ennyi pénzt kérnek el érte, nem is lesz egyhamar. Majd vezetek anélkül. Az, hogy megvágtak minket 5ezer forintra viszont abszolút nem az én hibám, sőt. Direkt idejében szóltam Padrénak, hogy piros, piros, állj meg, mire ő nyugodt lélekkel, hogy látom és suhant tovább. Mindezt éjfél után, a tök üres Budaörsi úton hazafelé, jó hulla fáradtan. Annyira utálom, hogy ezt csinálja. És hogy gyorsan vezet. Néha azt kívánom, legyen valami enyhébb koccanása, attól talán visszavesz és nem lesz később nagyobb baj. Persze a lesrendőrök ránk tapadtak és levillogtak a Hegyalja úton. Hosszas alkudozás után kiegyeztünk a zsebbeötbe én meg pampogtam egy sort Padrénak. (Ezt is utálom.) Hogy nem a zsaruk köcsögök, vagyis nem ezért, hanem te hajtottál át a piroson, hogy a jogosítványodat is elvehették volna helyben, hogy a te gyereked is álhatott volna az úton és csupa ilyen elméncséget. Engem jobban megviselt az egész cécó, azt hiszem, és még jobban maga a vezetési stílus. Drasztikusabb eszközöket vetek be mostantól. Üvöltözni fogok, ha gombócban a gyomrom a száguldástól, és hisztériázni ha gyorsan megyünk és jégarccal kiszállni, ha valakit nem engedünk be, pláne gyalogost. Már csak ezért is jó lenne, ha nekem is lenne jogosítványom.

Kisautónk most nincs velünk, kölcsönadtuk és én félek. A múltkor is totálkárra törték a kölcsönzők, aztán fél évig nem volt kocsink. Egy rakat dolgot sokkal nehezebb nélküle elintézni és komolyan hiányzott. Most is hiányzik. Vasárnapi tömegközlekedéssel másfél-két óra Mamámhoz az út, kocsival kényelmes tempóban is kevesebb, mint harminc perc. De majdnem minden rokonunk messze lakik, olyan hatvan kilométeres körzetben és nem férnek bele a hétvégébe kocsi nélkül, az van. Városban amúgy nem használjuk Kisautót, csak egészen extrém, cipekedési helyzetekben. Legutóbb kilukadt a szélvédője, de találtam egy fura fazont, aki meggyógyította. Küldtem emilt a saját oldaláról, mert úgy ad kedvezményt, aztán visszahívott, hogy be van havazva, de látni akarja a sebet. Padre lekocogott a digitális gépével, a képeket feltöltöttük a netre és elküldtük a fazonnak emilben. Egy perc múlva hívott megint, hogy OK, megkapta a telefonjára és látja mi a baj, majd jön. És jött. És megcsinálta. Én meg imádom a technikát minden bice-bócaságával együtt.

Autó még mindig. Kaptam levélben egy egészen újmódi riasztót. Vicces, mondhatom.

jelszó: pad

lelkemre, többre nem vágyom
lenne bár egy padom
lenn
az Arany János nevét viselő
metróállomáson


Ezt a sületlenséget nem én mondom, hanem egy Kányádi nevű faszi. Biztos, hogy kijöjjön a szótagszám, a ritmus, a nemtudom, ami kellhet egy versbe. Csakhogy némelyek ezt komolyan vették és bezzeghogy odaraktak egyet a jelzett földalatti folyosójára, ami frappáns ötlet, szó se róla, de én most nem lennék Kányádi bőrében, hiába adta álszerényen a Hiúság címet a fenti irománynak. Pontosabban nem padot kapott, azt azért nem, maradt a régi ocsmány műanyag, de biggyesztettek egy bronztáblát, hogy.
Vicces lenne, ha minden ehhez hasonló rímkényszer- szülte vágyakozást megvalósítana eztán a városvezetés. Nagy hirtelen nem tudnék felhozni egyetlen példát sem, mert ki figyel oda arra, mit mond egy költő, könyörgöm. (Hát a BKV. Nekik ez a dolguk, és semmi más.)

Nemrég ért véget a könyvhét, a sok közül az egyik, lassan annyi van belőlük és annyiféle álnéven, mint a boros rendezvényekből és egytől egyig unalmas és fantáziátlan és elkeserítő. Csak erről sem tudtam kimerítően beszámolni, (csakúgy, mint az emésztésemről) mert vendégjárás volt nálunk válságkezeléssel pöttyözve és az egyik az infrastruktúra területén jelent csökkentett üzemmódot, a másik meg agyilag szív le.

A pestiek úgy járnak ki a lepukkant viskókhoz, mint az építészeti vagy utazási kiállítások idején a BNV-re: az árkedvezmény miatt. Otthon zsebrecsapja a tízest, vagy amennyit szán, belohol a bódésorba és vesz. Nagyban. Aztán elhúz haza és a negyedik kötet közepén úgy dönt, mégis inkább beiratkozik egy könyvtárba. Ha kimegy egyáltalán, minek is maradna tovább, mint 1 órányit a tűző napon, ahol még mindig se inni, se enni, se leülni, se böngészni, se pisilni nem lehet. A Ráday már csak ezért is le fogja nyomni a Vörösmarty teret, ugyanúgy, mint ahogyan a Mesterségek Ünnepe vagy az őszi Borfesztivál is elmenekült innen. Ettől függetlenül meg tényleg unalmas: dedikálás van és pont. Néha a Makkabi virít valami klezmert, sőt, egyszer divatbemutató(!) is volt, de ennyiben ki is merül a fantázia. Szó nincs arról, hogy ez a könyvek és az olvasás fesztiválja lehetne akár. Szánalmas kirakodóvásár, abból is balkáni, hogy mondjak egy rasszistát is. Ki mondta, hogy a kiadók emberei értenek a marketinghez? Az emberekhez? Sehol egy ódon de működő nyomdagép, sehol egy papírt merítő vagy ex-librist rajzoló mester, nincs mókás könyvporolási verseny értékes avagy szórakoztató ajándékokkal. Nincs gyereksarok, se aszfaltra rajzoló verseny, se semmi. Ilyenkor a téren honos portrérajzolókat is kitiltják a kurva magas irodalomnak még a közeléből is, pedig a népek állnának sorban az izzadó Parti Nagy és Esterházy és Nádas karikatúrákért, fogadok. Merő punnyadás az egész szar. A könyvtárak se vonulnak ki kedvezményes tagtoborzással, az irodalmi folyóiratok se mutatkoznak be zsákban futással vagy bármi mókával. És az elektronikus könyvek?! Miért nincsenek ott néhány PC-vel a MEK-től, a HP-től és tartanak színes-szagos bemutatót? Nem hiszem, hogy ne tudnák, mi lesz, ha a jelenleginél is jobban kiszakítják az irodalmat az emberek életéből. Mi van.

jelszó: hét nap

Pont ennyi ideig írtam májusban felerészben kíváncsiságból, felerészben félelemből, hogy mit eszem napra nap. Mennyi szart összeeszek, legyünk pontosak. És most is pont ennyi ideig írtam az új rend szerint, amire viszont már büszke vagyok, de nagyon. Úszni járok, tornázni, leálltam a sörrel, odafigyelek amire kell, leadtam öt kilót minimum, de nem is ez a fontos, hanem hogy milyen rettenetesen jól érzem magam a saját bőrömben. Majd kicsattanok. Az étrendi meg hozzáállási dolgokban nagy segítségemre volt Öcsém Felesége, aki utálja ezt a nevet (teljes joggal), különösen a birtokragot (pláne), úgyhogy eldöntöttem: itt az idő V.-t bemutatni. Íme, ő V. Sőt, becenevet is kapott Padre és az engemsegítés jóvoltából, így lett Doktor V, ha meg nem bántódik érte. Mert Padre azzal szopat, ha el akarnék csábulni valamire, hogy „és mit szólna ehhez Doktor V?” Nem mindig tudom, mit szólna, de mostanra a legtöbbször igen. A mai halas szendvicsre például egészen konkrétan. Doktor V és az elmúlt hét kapcsolatának ez a publikus része, de be kell vallanom, hogy a nem publikus dolgok miatt jöttem rá, mennyire hiányozna nekem, ha nem lenne.

jelszó: lépés

Olvasom, hogy BAZ megyében összefogott 80 falu: ha el akarják tőlük venni a postát, bizony polgári engedetlenkednek. Komlóska jó hely, tavaly nyáron jártunk ott. Komlóska arról híres többek közt, hogy Magyarországon itt maradt meg egyedül eredeti formájában a kabolás kemence és hogy ruszinok lakják, pontosabban a lemk nyelvjárást beszélő emberek. Ezt nem magamtól tudom, Kiss Judit tanulmánya igazított el egyben másban, például a népi és egyházi - ezúttal görög katolikus – szokások furcsa elegyéről. Merő babona az egész katyvasz, de jól megférnek egymással. Azt már máshol is láttam, hogy a megszentelt gyertyát nagy viharban égetik, hátha attól elmúlik az égi háború, vagy legalább nem az ő házukba csap a villám, az is ismerős, hogy a szentelt barka bogyóit szemmel verés ellen nyakba kötik, betegség idején lenyelik, de a gyógynövények rituális megáldásáról itt hallottam először. Erre jó Keresztelő János feltételezett születésnapja június 24-én.
Elkalandoztam, vissza a Magyar Postához. Illetve nem kalandoztam el, kéne tudni néha a pesti uraknak, hogy kikkel basznak ki. Az egyik polgármester egyenesen falurombolásnak minősítette a kezdeményezést, és nem jár messze az igazságtól. Innen-onnan utánanéztem az érintett településeknek, és abban a két tucatban, amit azonosítottam, egyikben sincs még teleház se, egyszóval nem a haszontalanság okán akarják leépíteni a postát, mint alapvető szolgáltatást. Nézzük, hogyan oldották ezt meg régen, az Internet feltalálása előtt, a telefon, a vonat és az autók elterjedése előtt. Nem azt mondom én, hogy a jelenlegi megoldás tökéletes, tudjuk, hogy nem az, tudjuk, hogy a posta a béka segge alatt. Csak megint ez a vérlázító pökhendiség, megint ez a mindenkinek leszarjuk a fejét, a szegény ügyfelekét pedig külön híg fossal, ez dühítő. Miért nem lehet még mindig bevonni az embereket az őket érintő döntésekbe? Miért, hogy az egyetlen járható útnak kapásból a polgári engedetlenséggel való fenyegetést tartja 80 település polgármestere? Még az is lehet, hogy a postafosztott falvak járnak végül jobban, de ez egyszerűen ki sem tudott derülni. Esély sincs arra, hogy a nálunk megszokott despotikus és megrögzötten ostoba intézkedési mód az elkövetkezendő 100 évben megváltozzon.
Este jött a hír, hogy a MÁV is leépítéssel kíván válaszolni a 21. század kihívásaira, többek közt három éven belül egy csomó olyan „mellékvonalon” is megszünteti a járatokat, ahova még busz sem jár. Visszalépés

Elvoltam ma felderíteni a környéket, gyógytorna meg konditeremnézőben jártam, amiért minimum kijár a vaskereszt ebben a hőségben. Amint kiléptem a házunk kapuján térdig süllyedtem a fortyogó aszfaltba, de semmi nem tántoríthat el, ha már egyszer elhatároztam valamit, néha sajnálom is, hogy olyan ritkán határozok el bármit is.
Tágabb környezetünkben leltem egy gerinc-, gyógy-, intim, babamama-, callanetics, meg a jó ég tudja mit szolgáltató termet. Heti kétszer egy óra, alkalmanként 450 Ft, a tíz alkalomra szóló bérlet 4 rugó. Szimpatikusnak tűnt, olyan családiasnak, de elsőre (csütörtökön megyek, naná) nem veszek bérletet, csak kipróbálom. Ha náluk is abban merül ki a gerinctorna, hogy „ezt most pálkata ne csinálja, mert nem tesz jót a hátának”, akkor nem leszek visszatérő vendég. A zsírégetés lehetőségei még siralmasabbak. Undok volt a hely és gusztustalan, pont amit a kezdő kondizók rémálmaiban látni, csupa gép meg protein meg mosolytalan erőlködés. Náluk nincs lépcsőző, vagyis van, csak elromlott, addig csak súlyzózni lehet, amit nekem tilos. Náluk külön della az edzésterv és külön az étrend összeállítása. Még jó, hogy a zuhanyzásért nem kell külön fizetni, bár ki tudja, ezt nem kérdeztem. A másik lehetséges helyszín egy másik útvonalon van, de nem ezért fázom tőle kissé: hatalmas irodaház földszintjén egymás mellett sorjáznak a futó, lépő, sétáló masinák, vagyis minden arra járó tag az én vörös fejemet nézheti. Ezt talán majd később vállalom be. A lényeg, hogy legalább a gyógytornát elkezdem a héten, amit már két éve kellett volna, na igen, de sose késő. Előrelépés

jelszó: ismétlés

Tegnap oly parttalan elragadtatásba estem, oly meggyőző elánnal festettem le az uszodát Padrénak, hogy sikerült rávennem az újrázásra. Padre egészségtelen zöld színén javított a kiruccanás, sose baj, ha éri egy kis friss levegő, napfény, permet. Tök nem normális egész nap tanulni a gép előtt, pláne, hogy javarészt csak olvas, azt meg megteheti a napozóteraszon is, ahol csak egy Gárdonyiba beleunt pálkata zaklatja, hogy menjünk már úszni. Mamám híján nélkülözni voltam kénytelen az úszószemüveget, de a régi módszerrel nagyon rossz, megfájdul a nyakam, muszáj lesz beruháznom, csak most hirtelen nem volt nálam 2500 forint a célra. Padre imádja a sodrófolyosót, ráncosra ázik, ahogy száguld körbe-körbe, lemerül és felbukkan, aztán fuldoklik a röhögéstől és az emiatt nyelt víztől. Kis szerencsével gyakrabban rávehetem, hogy jöjjön velem. Majdnem zárásig maradunk, utána búcsútörök a város legjobb török vendéglőjében.

Azért búcsú, mert megkaptam Öcsém Felesége pontos útmutatóját lefogyás-ügyben. Azért kell lefogynom, mert 1. vacak leleteket produkáltam 2. nem jó ennyi túlsúlyt cipelnem a rossz gerincemmel. Nehéz lesz lefogyni hatékony torna nélkül, viszont nem zsírégethetek ukk mukk fukk speciálisan e célra kialakított kondigépekkel, ugyancsak a gerincem miatt. Már a sok pluszkilót is a mozgáshiánynak köszönhetem, amit szintúgy a gerincemnek. Aminek ártanak a felesleges kilók. Ördögi körnek látszik innen, bárcsak megszakíthatnám valahogy. És akkor a cukor még mindig nincs megoldva, se a pajzsmirigy.
Csoda, hogy még élek, használjuk ki.

jelszó: tökély

Baromi jó érzés, hogy előre melóztam és most nincs dolgom semmi, vagyis sürgős nincs. Kicsit nyaralok. Mamámmal a Lukácsban találkozunk, összekötjük életmódváltásomat egy kis beszélgetéssel, elmondom neki, mire jöttem rá a napokban, hogy ő jó mama, szerinte ő is sokat tanult tőlem, például elfogadni a hozzá képest mást. Csuda jó fejek vagyunk.

A Lukács kész regény. A Lukács pucérkodás és szociológiai kalandtúra egyben. A Lukács a tömény nosztalgia, a jelenben élő múlt. A Lukács az életem. Miért, hogy csak most fedezem fel újra magamnak? Nagymamám itt tanította úszni mamámat, aki most engem tanítgat és tényleg sokkal de sokkal jobb rendesen nyomni a mellúszást, így nem görcsöl be a nyakam. Unoka híján cserébe én tanítom mamámat háton úszni, ez már majdnem folytonosság. A Lukácsban viccesek a nagytudású és nagyarcú közéletiek fürdőgatyában és azokban a hihetetlen sapókban. A Lukács híres a hülyébbnél is hülyébb úszósapkáiról meg arról, hogy a hagyomány szerint mindenki keresztben úszik a nagymedencében. Csupa hírességgel lubickolunk az élményfürdőben is, ahol nagy ravaszul sikerül kiszorítanom a hátmasszírozó alól egy ismert politikust, aki egy kerek fejjel alacsonyabb nálam és ez csak most, testközelből derül ki, eddig mindig pódiumon szónokolva láttam. Ki hitte volna, hogy Xnek ekkora sörhasa van? Öltönyben, TV-ben nem látszik. Ki hitte volna, hogy Y lúdtalpas és Z nem szőrtelenít pedig mindig milyen nettül néz ki – felöltözve. Mindenki itt van, az ütőér is itt van. Az egy négyzetméterre eső könyvek száma a napozóteraszon magasabb, mint egy jól ellátott könyvesboltban, az előforduló sajtótermékek pedig Népszabó, Narancs, Kritika és Füles. Hahá, senki nem olvas már Mozgót. Elhatározom, hogy a dögmeleg hátralévő részében végigkóstolom az összes budapesti fürdőt Rudastól Sportig, Széchenyitől Királyig. Fürdőzni maga a tökély. Az életmódváltás maga a megtestesült móka és kacagás, én mondom.

jelszó: rekord

Melegrekord, korán kelek, hátha még a teljes őrület előtt tudok egy kicsit dolgozni. Nyögvenyelek, kovászos uborkák és jegelt ásványvizek közt hánykolódom, cementálódik a hajam és vízköves lesz az arcom az óránkénti hideg zuhanyok miatt. Kínszenvendés, szétfolyás, de leadok négy komplett anyagot, addig se levél, se telefon, se külvilág. Egyéni rekord. Ha azt mondod tegnapelőtt van, elhiszem. Nem jön szél, nem jön eső, estére kiborulok. Padre becipel a kádba, jeges zuhany, alig kapok levegőt, de a bónusz csatakolásnál már röhögök magamon és már nem sírok, már nem szipogok, már nem kiabálok anyám után, pedig inkább ahhoz lenne kedvem.

Hajnal van. Fullasztó hőség nem enyhül, kimarjult a rüsztöm a rámrohadt papucstól, leadtam az ötödik anyagot is, de legalább kevesebb a szárnyas hangya. Itt ül egy a w betűn, opsz, most már nem.

jelszó: lébec

Átaludtam a napot, nem dolgoztam, nem ettem, nem pasiztam a pasimmal. Levélre nem válaszoltam, újságot nem olvastam. Abban a hitben keltem este 5 felé, hogy ez így marad mára, aztán csak befutottak a hívások, elvégre péntek van. Nagy Gabit és Kiss Ottót kéne hallgatnom, de nincs agyam, egyébként se olvassanak már föl frissen megjelent könyvekből, annyira unalmas. A kertben várjuk a napnyugtát, az enyhülést, persze nem jön, literszám izzadom ki magamból a habzsolva benyelt szódát, semmi nem segít. Maszturbálási szokásokról értekezünk, ütjük az időt páran csajok. Amikor fullra fut a kert és a zsúfoltságtól levegő sem jut, áttesszük magunkat a hajóra, ott legalább jár a levegő és mindig van hely, annyira ódzkodnak még a népek. Hosszan pocskondiázom Kissnek az Ést, ő hosszan ecseteli hány könyvet írt hány év alatt hány pályázattal és a teljes publikációs listáját is meghallgathatom telibe. Ilyet én csak akkor, ha nagyon megszorítanak, de akkor se. Zene szól, néha szinte hűvös van, felnőtt emberek a budiba járnak pipázni, mert félnek, mert itt sem szabad senki. Nincs dolgom. Nincs gondolatom. Nincs időm.

Aztán sokan iszunk sokat sokáig.

jelszó: hőtérkép

A hasnyálmirigyem kék, és fehéren égnek a gyulladt csigolyák a hátamban, egyre biztosabb a cukorbaj és akkor a gázos jobboldali petefészkemről nem is szóltam. Hőtérképet készítenek rólam fényes délben, mert a beteg/ rendellenes akárminek eltér a normálistól avagy a kívánatostól a hőmérséklete és akkor az kimutatható, mérhető, sőt, ki is nyomtatható. A hő könyörtelen. Szomatológiai labor a Műszaki Egyetemen, átvilágítanak, kielemeznek, tanácsot adnak, veszélyre figyelmeztetnek. Vajon felérjük ésszel ezt a cukorbetegséget végre és hogy bele is halhatok, ha Padre kiesz itthonról mindent és nincs kaja és semmi sincs, amivel enyhíthetném, amivel túlélhetem? Vagy nem? Vagy nem. Tanulni kell ezt is.

Este nem megyek el Ficsku könyvbemutatójára, pedig hívtak nagyon a befalazósóra meg máshova se megyek, nem mintha nem érdekelne, de a hő, könyörgöm, az embertelen.

jelszó: zűrzavar

az egész azzal indult, hogy Bárdos Deák elhívott az A38-on tartandó könyvbemutatóra, hogy ő vezeti, írjak róla én. Belementem. Nem kellett volna. Mert nem tudok jót írni vénülő pasik vakításáról, rosszat meg minek. Azért persze megcsinálom, objektív is leszek meg informatív, de azért a nyalomaszád kimarad és nem a jószándék hiánya miatt, nem az elvek miatt, hanem mert vannak helyzetek, amikor egyszerűen képtelenség úgy tenni, mintha jó lenne az, ami a pódiumról hömpölyög. Sokkal egyszerűbb lenne nekem, ha csak egyszer, legalább egyszer, egyetlen egyszer elmosolyintotta volna magát valamelyikük, kiszólt volna, hogy hé, ez egy vicc, vagy aszott seggét megemelintvén fingott volna egy egészségeset, de így ?! hogy ilyen komolyan veszik magukat és nincs enyhítés, nincs kegyelem, csak a sötétben pirulok helyettük. Amit ilyen komolyan vesznek, az nem lehet komoly, nem tud az lenni, önmagát kasztrálja, ilyen egyszerű ez. Zűrzavaros lélekfutamok után átvillamosozás

a Divatcsarnokhoz, Nefertiti teste jó. Igazi nő az igazi szobor (nem a modell, az vacak nagyon), igazi testet faragtak neki. Belépés csak meghívóval, de minek a belterj, ha még egy biztonsági útakadályt se vennénk könnyedén. Nefertiti kemény kis nő, szülés, szoptatás, mifene, jó ötvenes, a fanszőr meg az egyéb szőr persze megint lemaradt, de ne várjuk a művészettől a való élet leképezését, a reflektálást, a megörökítést, mert úgyse és itt nyilván felmentést ad az egyiptomi divat. A test a fejjel együtt lemondó, beletörődő, külön nem láttam. Olyan, mintha azt kérdezné, hát ezért volt az egész, ezért éltem Xezer évet, hogy ti itt, így? Képzőművészek pezsgőznek, taposnak a dagonyában és az esemény plakátján, a Lotz teremben földön ülve nonstop nézhető a nagy egyesülésről forgatott film és egyéb büsztök vidítják a népet, mint Spenót meg a hamutartónak álcázott Szentjóby by Pauer és tálcán púposodik az eper, mellette tükörre halmozott kokainnak mutatja magát a porcukor, odakint sötétedik, idebent duruzs és zűrzavar, így átmetrózunk

az Orczy kert szezonnyitójára. Hívtak is meg meleg is van, a sötétben nem látszik milyen bődületesen mocskos a tó, csak a békák hallatszanak. A Balatonnak csak szabadtéren engedélyezzük eztán a fellépést, mert így még Bús Mihályban ahogy Barcs Miki utálja, is van némi spiritusz. Gőzének. Nyoma. Az est meglepetése az itthon pácolódó Menyhárt, hohó, gitár van nála, nálam meg fényképezőgép, megörökítem az utókornak a jammelést, bár a kappanhangig nem fejlődött a digitális technika. Padrét hívom a mobilon, közvetítem, hogy hát hallgassa, jó ez, és ilyen úgyse lesz több, otthon tanul szegény. Hello baby te nyomorult állat, kész rock and roll a közönség, idők, helyek, emberek és korok összemosódnak, ez a nosztalgia színtiszta zűrzavar, így marad

a Kultiplex, törzshelyem hajnalig, mindenkivel beszélek, még azzal is, akivel nem kéne és kiderül, mert rájövök, hogy milyen sokat köszönhetek anyámnak. Ez a sok tétova kalóz körülöttem, ki akarja beszélni, ki akarja poénkodni, ki akarja üvölteni magából a bizonytalanságot, szabadulna a magánytól, már szinte sír, nyüszög a poharába én meg mégis csak kaphattam abból az ősbizalomból egy jókora kortyot, hogy nem zakkanok bele ebbe a zűrzavarba.