a szerző háziasszony

Padre ma megint vidékre ment kutatni, ezért rögtön reggel meghalt a vonalas telefon, most meg folyik a mosógép. Szivárgással kezdte, kisvártatva karcsú sugárban folydogált. Érzik a szemetek, hogy nincs itthol a gazda, megbokrosodtak egytől egyig.
(Hajnalban még becsempésztem az én emberem zsebébe egy plasztik teknőst. Legyen vele valaki egész nap, legyen, amin mosolyogjon, mikor kezébe akad álmos buszon ülve. Lelkem túlcsordulván elmosogattam, szép rendet raktam, kimostam (volna) mindent, még főzni is akartam, de most már félek, a végén elvágom a kezem, magamra rántom a fiókot és ugrálhatok fél lábon, amíg neki nem zuhanok fejjel a fagyasztónak.)
Jó lenne, ha Padrét meleg vacsoraillat fogadná, abból a kevésből, amit a kipusztított kamránk még nyújtani képes. Magyarországon miért nem ér oda egy számlára az a pénz, amit állítólag egy hete átutaltak? Biztos, hogy ne vehessek az idén több fekete retket.

Bazdmeg tényleg elvágtam az ujjam. Egy krumplihéjjal. Ilyet. Padre viszont füstszagot hozott ajándékba az őszi vidékről, kabátjába rejtve.

a szerző shoppingol

Padre szülei azt találták ki, hogy a nagy nap alkalmából felöltöztetnek. November 25. a Nők Elleni Erőszak Nemzetközi Napja, de ők nem erre gondoltak, hanem arra, hogy legyen nekem olyan kardigánom, meg nadrágom, aminek minden gombja ép, nem szakadt ki sehol és még a színe is konszolidált. Ennek érdekében személyesen kellett megjelennem egy levegőtlen plazában, maga a gyötrelem, a neon különbejáratú pokol, de jó előre megacéloztam magam, így végül hangulatos és gyors vásárolgatást csaptunk Padre mamájával. Büszkeségre ad okot, hogy rutinosan 42-es méretű mindenfélét akasztottam le, aztán a próbafülkében, minden klausztrofóbiás és zoknifóbiás rémálmában kénytelen voltam megállapítani, hogy lefogytam. Csere eggyel kisebbre, és még ez sem volt elég! Egyenesen 38-as kellett mindenből, magam sem hittem bávatag mosolyommal. Ez ám a fegyvertény. Ti tudtátok, hogy egy ember maximum négy fogast vihet magával a bekamerázott fülkébe? És hogy mindenhol van erre egy néni, aki a szabály betartására felügyel igen szigorúan? Nekem ez új tapasztalat, látszik, régen jártam turkálónál elegánsabb helyen. Miért pont négyet, könyörgöm.

a szerző ajándékokban fürdik

Többeknek az jutott eszükbe, hogy ma palkata-nap van, és egészen zseniális ajándékokat kaptam. A Krónika-szerző GE-től például ezt kora reggel:



Itt olvasható pure a szövege, egy másik ajándék.
Mamám 1. mini rózsát adott, ami külön jól jön a Padre könyöke általi földrezuhanásban kimúlt fokföldi helyére (tudom, hogy dél-afrikai, kösz), 2. frissen sült kefíres süteményt tejszínhabbal, ami életmentő volt a reggeli halas szendvicsem óta eltelt tetemes idő miatt és 3. kölcsön pénzt, ami pedig a közüzemi számlahegyekkel való reménytelen harcban jelent váratlan segítséget. A közüzemek mondjanak le.
Apám az Ő falujában megosztotta velem a titkot, hogyan kerülhetem el milliós adótartozásom törlesztését. A múltkor hosszan beszéltünk fókákról és vidrákról, ez most elmaradt, de tippjei víz fölött is sokat érnek.
Padre örült a boroknak, amiket vettem. Jó borok. Bealáztam a boltost, hogy szerintem létezik Villánykövesden fehér, nem is egy, és még milyen kitűnőek, ő meg állította, hogy dehogy. Pedig ott szürcsöltem nyáron, ez tuti, meg is írtam, ez is tuti. Itthonról felhívtam a szakembert, ne maradjak szégyenben, hogy de, soroltam a bizonyítékokat, URL-t adtam, a vége az, hogy jó vagyok nála egy palackra a kedvencemből.
A Narancs elfogadta egy szőrmentén írt cikkemet, amit késve adtam le, megértő volt és emberi, kedves tőlük.
Az ibolyagyilkos Padre ajándéka: áttért végre a mekkora erővel gurítsunk le egy embert a lépcsőn, és közben mijét merre törje ki típusú játékokra. Nagy előnyük, szemben a lövöldözős zombijátékokkal, hogy sokkal de sokkal kellemesebb hangjuk van.
Öcsém egy szót ajándékozott: „a sokszor jogos, de durvának tűnő „seggfej” helyett, mostantól használhatod a hasonló jelentéstartalommal bíró, mégis szinte becézésnek ható „popsibuksi”-t. Az az előnye is megvan, hogy dühös, kitágult orrlukú, vörös orcájú vita hevében elhangozva, némi derűt fog csempészni a készülő gyilkosságba.”

So. Ahhoz képest, hogy nem ünneplem a névnapokat, ölég gazdag huszonötödike volt.

a szerző nőiesedik

Padre mesélte, hogy az ő egyeteme előtt zebrát festettek az útra. Elment lefényképezni, de persze addigra már lefestették, mert hogy balesetveszélyes. Festeni, illetve elbarmolni nyilván nem az. A helyszín a két roppant egyetemi városrész - campust azért nem mondanék - közötti szakasz, amit kétszer négy sáv választ el egymástól, a Dunától még egyszer ugyanennyi. Zárványként ékelődnek a volt mocsarak területére tervezett új városrészbe, gyalog, bringával vagy tömegközlekedve nem lehet a közelükbe jutni. Kocsival meg csak a virágágyásokon lehet parkolni. Annyira elegem van már ebből az autóközpontú szemléletből. Most szóljak külön valamit a közl.tech. szakember mélységes cinizmusáról (mármint itt úgyis mindenki száguldozik) vagy magától is kiszúrja a szemünket?



Padre mostanában, ha nagyon fáradt, csak ropogtatja a tökmagját és meghalósat játszik. Megfulladtam, sikolt egy hang a szomszéd szobából, és hallom, ahogy az üresre harapott maghéjak tányérja leborul a padlóra. Kisvártatva Padre álmos feje bukkan föl az ajtónyílásban, el kellett volna ugranom előle, de nem volt elég erőtöltény a páncélomban, közli lemondóan, vagy valami hasonló összefüggéstelent. Átölelem, vigasztalom, végighallgatom a helyzetelemezését, értőn bólogatok, amikor azt sóhajtja: az hagyján, hogy a tudósok meghaltak, dehogy én is, nem könnyű hősnek lenni. Örök rejtély, mi a jó kis nyilakat nyomogatva láthatatlan ellenség elől menekültetni valami szintén láthatatlan superegót, akinek csak a keze, kezében a fegyvere inog a képernyőn. Ki tudja, talán ez az agresszió civilizált változata kiművelt férfiúk részére. Behívó nélkül, vér nélkül, fertőző ragály és haditechnikai kísérletek nélkül, gombnyomásra, díszdobozban. De ha ilyen meghalós telünk lesz, én nekiállok kötögetni újra. És csattogni is fogok. És hangosan szitkozódni, ha lefut egy szem, és az izgalmasabb mintáknál nem lehet majd hozzám szólni.

a szerző fényre vágyik

Jön a tél, az üvegszemű szőlő mellett megjelent a satnya mangó, vizes banán és az aljas magokkal teli mandarin.



Vettem négy szemet a Lehel téri űrkikötőben, ha már úgyis betértem kelkáposztáért. Rám mered és aszond: miért nem vesz ötöt? Hát ez rossz duma. Hogy miért nem veszek ötöt? Győzzön meg. Miért nem mondja, hogy hatot ad öt áráért? Amire én rávághatnám, hogy adjon húsz darabot 16 áráért, aztán nézhetném hogyan izzad a feje a számolásban. Vagy miért nem mondja, hogy itt egy gerezd, kóstoljam meg milyen finom, lédús, édes, savanykás, üdítő, sárga, napfényes? Hova lesz így köztünk a kommunikáció? Megmondom mi kell, ő lemér, zacskóz, én fizetek és egymásra sem néznünk közben? Hova így a piac lelke, hova intimitása? Bezzeg a kovászolt uborkás néni ledumálta a hajat a fejemről. Mindent megkóstoltatott, mindent elmesélt, mindent megígért. Neki elhittem, hogy saját kezével szedte föl az uborkákat, pirította rájuk a kenyeret, dugdosta melléjük a fokhagymát, tormát. Naná, hisz egész nap itt áll, nyilván bőven jut ideje több tonna uborkát megmosni, eltenni, a dinnyékről, zöld paradicsomokról, macskapöcséről, karfiolrózsákról, káposztával túltömött paprikáról, cékláról nem is szólva. Neki elhittem, hogy a kétnaponta mindig más, de mindig ugyanolyan unott segítő egytől egyig az unokahúga/ öccse és nem alkalmazott. Elhittem, hogy az emberi szemként gömbölyödő hagymák nem egyszerűen növendékek, hanem valóban mogyoróhagymák. Nem volt kérdéses, hogy a cékla magától vérvörös, nem a színezéktől, hogy a spárga természetesen hófehér és nem lúgtól, hogy a káposzta közt köménymagot látok, nem egérszart. Neki azt is elhittem, hogy biztosan fölszáll ez a vastag köd, amiben még a mandarinok is sápadtnak tűnnek.

a szerző örömét elrontják

Amióta korhatárkarika van a filmeken, még annyi izgalom se jut nekem, amennyi járna. Bejön valaki egy szobába, settenkedik a sötétben, kéz fonódik valami nyakra, kés emelkedik, én meg csak odanézek a képernyő sarkára és már tudom, mi lesz a következő 10 percben. Ha 12, nem folyik vér, nem ölnek embert. Ha 16, megölik, de nem látjuk a kifreccsenő vért és a gyilkos arcát. Ha 18, nem csak hogy a vér ömlik, de látjuk megmerevedni az áldozat pupilláját és a gyilkos önelégült mosolyát. Olyan variációk léteznek – erre nemrég jöttem rá -, hogy mindez a napszakokkal változik. Délelőtt mást enged meg a sárga karika, mást a piros.



Nyilván létezik valami közmegegyezés valahol, hogy milyen korú gyermekeknek mivel kell foglalatoskodniuk az adott idősávban és persze a szüleiknek ezt szigorúan felügyelniük kell, ha nem teszik, vessenek magukra, vagy egyenesen rossz szülők, csapnivaló állampolgárok. Kíváncsi vagyok én erre a közmegegyezésre, de nagyon. Hiszen törvényt hoztak erre alapozva, elég masszívnak kell lennie. Vagy csak arról van szó, hogy az állam áttételesen előírja nekem, mi a normális tevékenység hajnali két órakor ha 14 éves vagyok, és mi, ha 32? Csak nem?

a szerző jövőbe néz

Éjszaka háromkor, az utolsó lehetőséget kihasználva, megnéztem a Choli Daróczi barátunkról készített alig 30 perces portréfilmet. Padre annak idején felvett vele több órát, és az ő anyaga sokkal de sokkal jobb, azt kell mondjam. Tele vagyunk föl nem dolgozott, meg nem szerkesztett, dobozokban porosodó, fiókokban sínylődő nyersanyagokkal. Ha öregkorunkra léteznek majd a leolvasásukra alkalmas hardverek, nálunk fog csemegézni az akkori intellektuális krém.
Mi például olyan projektet indítottunk el pár éve, amiben Padre hazahordta az ő egyeteméről, meg a Néprajzi Múzeumból, meg a speckollokról, meg erre nyitott tanáraitól az összes fellelhető dokumentumfilmet. Ami nézhető volt, annak felkutattuk rendezőjét, tőle újabb filmeket kértünk, ő is ajánlott másokat, és így tovább tovább. Ami téma igazán érdekes volt, annak utánaolvastunk, ha volt róla valahol beszélgetés, oda elmentünk, ennek apropóján számos emberrel megismerkedtünk, azoktól filmet- könyvet elhoztunk, és így körbe körbe. Mindez roppant időigényes, bár meglepő mozzanatai is vannak, ritka felvillanások, egymásra találások, nagy rájövések, képösszeállások. Sajnos ezekhez a forrásokhoz nem mindenkinek van módja közel férkőzni, máshol pedig, mint otthon, vagy szűk körű röfögésen kívül nem láthatók. A múltkor beszélgettem emilben egy 17 éves pécsi kamasszal, fogalma nem volt pl. a TSZ világról, de az uránbányáról se. Érdeklődő és nyitott arc lévén, nem csupán holivudi akciófilmek voltak az első tízes listájában, de még így is kesergett, hogy nem tud semmit semmiről, nincsenek vagy nem láthatók olyan filmek, amikből pl. érthetőbb lenne neki a hazája. Ajánlgattam neki ezt-azt, a magam csekély tudásához mérten egészen megtáltosodva, de zsákba futottunk, mikor azt firtatta, hogy jó, jó de hol. Még könyvtárban sincs ilyesmi. Padre szólt, hogy ne tüzeljem magam tovább szocigráfusi ambícióimmal, mert hal meg az egyetlen ezzel foglalkozó sorozat. Puff neki.
Szeretném, ha a digitális irodalmi akadémia mellett megszületne és bárki által hozzáférhetővé válna, angol-német- akármilyen felirattal letölthető lenne bármilyen dokumentumfilm az elmúlt mondjuk 40 évből. De jó is lenne.

a szerző szocioban nyomja

Moro úr sikeres lefagyasztása végre magyarul! A híres svéd szamizdat ideért, talán ha 15 éves késéssel, de ide. Rongyosra olvasott példányokról számolt be a korabeli sajtó, ami nem csoda. Hogy ilyet nálunk miért nem találnak ki soha?



Annyira elragadott palkata és az APEH reménytelen harcának valósághű megfestése, el is felejtettem följegyezni mit domborított Padre a Kultiplexben, hamu a fejemre. Az előzményekről annyit, több nyáron és őszön gurultunk ide-oda az országban dokumentumfilmeket forgatni. A rendező üdvözült és üvöltözött felváltva, a szakértő ehhez asszisztált, az operatőr tűrt és cipelt, én szerveztem, Padre meg fuvarozott. Azt tanultuk el, hogy elég az útlevél és egy úszógatya. Ők meg azt, mennyivel érdemesebb faluhelyen háztól vásárolni hagymát, krumplit, pálinkát és hogy ez mindenre elég. Szép napjaink voltak együtt, visszasírom.
Az action most az volt, hogy a Kultiban rendszeresen nyomatnak máshol elő nem forduló dokukat, hála nekik. Megnyer egy fesztivált oszt ki nem jön a dobozból- típusú filmeket, pedig sok érdekes van köztük, na ilyeneket mutatnak be keddenként film+ szendvics + alkotó felállásban. Az alkotók meg felhívták Padrét, nem érnek rá, menne ő helyettük. Na így kerültünk oda vizes sörrel a kezünkben. A hang pocsék, alig lehet érteni bármit, ráadásul csak a sötétben ülve derült ki, hogy mi sem tudunk sokkal többet az érdeklődő antropológus és szociológus tanoncoknál, mivel csupán a film utolsó harmadában feltűnő szintoknál jártunk személyesen, a többi szereplőről mit sem tudunk. Padre ügyesen megoldotta a helyzetet, záporoztak a kérdések, én is belepofáztam, aztán amikor már olyanok záporoztak, amik előtte is sokszor, inkább leléptünk a földszintre.
Elbeszélgettünk lelkes emberekkel, benyomott ismerősökkel és olyanokkal, akik még csak készültek megfeküdni, vizslatták éhes szemekkel, kitől tarhálhatnának egy pohárra valót. Őszintén szólva magunk is arra készültünk, hogy a legpestibb mulatságot válasszuk ezen a kései órán, utazzunk széjjel a zombie-busz tetején, de aztán dr. V telefonja megakasztott minket a lumpolásban. Dr. V úgy került oda, hogy elhívtuk, ne üljön otthon, nézzen ő is dokumentumfilmet, különben is közel lakik. Aztán az lett, hogy művelődés közben föltörték a kocsiját. Kivették a jobboldali ajtó zárját. Dr. V ezt csak otthon vette észre, visszakanyarodott a tetthelyre, rendőrt hívtunk, a mokány Kultis gorillák megmotozták, aki kézre esett és több zsebe volt az átlagnál, Padre bizonyító erejű fényképeket készített az eseményekről, és mi mindannyian szarrá fagytunk szolidaritásból az utcán, amíg vártuk a zsarukat. Aztán dr. V hazaszállított minket, jótett helyébe jót várj.

a szerző köpni- nyelni tanul

Ma reggel is hat órás ébredést kellett abszolválnom, ezúttal az APEH kedvéért. Ugyanolyan büdös kómában is botorkáltam, mint hétfőn. Személyemre pedig azért volt múlhatatlan szüksége a bürokráciának, mert (figyelj, logika) a vállalkozóként felfogadott könyvelőm immár nem képviselhet engem, mert segítségével elintézhettem végre, hogy ne legyek többé vállalkozó. Magánszemélyt, aki most már vagyok, kifosztva, lecsupaszítva, igazolvány nélkül, pedig nem képviselheti más, csak önmaga. Megismétlem, hátha elkerülte a figyelmed: magánszemély nem bízhat meg könyvelőt. Ügyvédet igen, postást igen, bárkit igen, könyvelőt nem. Az APEH nagyobb hatalom a bíróságnál. Hiába nincs és nem is lehet velük büntetőügyem, azért ők beidézhetnek.

Mentem, hogy megtudjam, hány százezer forint úgymond adósságom gyűlt föl, amíg kényszervállalkozóként tartottak nyilván. Kényszervállalkozóként ugyan nem volt bevételem, ami után, és amiből adózzak, de ez senkit nem érdekel. Indításnak megtették velem azt a viccet, hogy a törvény szerint februárban lejárt igazolványom szerintük tovább élt, tovább hizlalta galádul az adósságaim, egészen mostanáig. Gondoltam, pontosabban a családom erősen úgy gondolta, én meg fejet hajtottam észérveik előtt, hogy akkor talán tisztázzuk, zárjuk le, fizessük ki, nyissunk új lapot. A folyamat beindítása óta az APEH színe elé parancsolt papírok súlya meghaladja a 11 kilót. Kérték az összes létező bevallásomat, kezdve kilencvenkettővel, ami csak azért furcsa, mert a törvény öt évig rendeli ezeket megőrizni. Kérték az összes létező bankszámlaszámom és kártyaszámom, nem világos, milyen alapon. Kérték a lakásbérleti szerződésem. Ilyen nem volt, de én együttműködő vagyok, hát kaptak. Kérték az összes gáz-, villany-, víz-, szemét-, csatorna-, TV-, telefon-, közös költség számlát egy évre visszamenőleg. (Miért pont egy év? Ki tudná azt megmondani.) Ilyen sem volt, pláne az én nevemen, de adtam nekik, mert együttműködő vagyok. Az nem zavarta az ügymenetet, hogy a számlák, azon túl, hogy vadidegen emberek nevei szerepelnek rajtuk, négy különböző lakcímre szólnak. Kérték, hát adtam, hadd örüljenek. A saját, bizonyító erejű számlakönyvem nem kérték, hát nem adtam.



Ma pedig mindent rákentem az egyetemista élettársamra. Az egyetemista élettárs jól jön minden alkolomra, csak ajánlani tudom: „Igen, én fizetem a kocsija fenntartását is, neki nincs jövedelme. Hát persze, hogy tudom majd fizetni a részleteket, élettársamat a szülei támogatják, nem engem terhel a megélhetése. Kérem, tekintsenek el a kamatoktól, két embert kell eltartanom, neki csak az ötezer forintos ösztöndíja van. Nem probléma a havi húszezres részletfizetés, megoldjuk a diákhiteléből.” És így hazudtam, amit hallani akartak, rajtam ne múljon.
Az APEH és én most jutottunk el a teljes adósságállomány megállapításáig. Rémületes összeg. Ha rám verik a késedelmi pótlékot, egyenesen iszonyatosra nő. Csak mondom, a jegybanki alapkamat kétszeresével szoroznak. Hol, melyik bankban kapnék én ilyen magas kamatot a betétem után, ha lenne? A legszebb, hogy hiába fizetek be mindent utólag, ez a sok lé nem számít bele nyugdíjba, munkanélküli járulékba, GYES-be, semmibe. Egyszerűen csak kiveszik a zsebemből egy olyan fiktív bevétel alapján, amit soha nem kaptam meg, soha nem költöttem el.

Az áldott TB a másik ügy. Semmivel nem tartozom nekik, nem értem minek ugrálnak a fejemen. Esküszöm, ez alatt a két év, vagy mennyi alatt, egyszer sem vettem igénybe az ingyenesnek mondott egészségügy szolgáltatásait. Kizárólag maszek nőgyógyásznál, maszek fogorvosnál voltam, ha nem volt pénzem, nem voltam. Csupa teljes árú, nem támogatott készítményt váltottam ki, ha váltottam. Szűrővizsgálattal a szakképzett személy idejét nem raboltam. Mentőt nem hívtam, pszichiátert nem vertem, igazságügyi kórboncnokra csúnyán nem néztem. Mostantól fogok.

a szerző világ sírköve alatt

Az örömhír, hogy kaptam munkát. Igazi, rendes, bejelentett munkaviszonyom lett, amilyen ’98 óta nem. Rendes fizetést is kapok, számlát kell nyitnom, meg minden. További örömhír, hogy nem kell bejárnom, csak a heti egyszeri pofavizitre, a többit dolgozhatom távban.
Nem öröm, hogy ez rengeteg melóval jár és persze, mint mindig, most sem hagyhatom félbe, amik eddig felszínen tartották a fejem. Nem lenne tisztességes. Ezért külön öröm, hogy a szerződés aláírása után néhány órával beesett egy olyan lehetőség, amire fél éve várok, és ami szintén teljes embert kíván, de már csak nem hagyom. Szóval most dolgozhatom hat ember helyett. Ez de komoly! Hat.

Egy, mi biztonságot ad
Egy, mit barátságért
Egy, mit a presztízs okán
Egy, mi pénzért kell
Egy, mit szívességből
Egy, mi érdekel

a szerző orron át

Padreillat: ébredés
Kihűlt cigaretta: szellőztet
Kávészag: bambul
Mandulás avokádó: fürdik hideg-meleg
Mentolos eukaliptusz: véreset köp
Friss cigarettafüst: elindul

Kifliszag: liftbe szorult
Kutyaszar: leér az utcára
Benzingőz: megy azon az utcán
Higított Ciklon- B: buszra száll
Szájszag: pompásan buszozik
Égett olaj: Örs vezér tere

Égett műanyag: HÉV-re száll
Langyos féldecik: zötyög a városból ki
Dohos avar: vidékre ér
Hideg vakolat: irodába bemegy
Festékes papír: szerződését ír alá

Koffeinmentes porkávé: ismerkedik
Tejpor: megbeszélést folytat
Tejszínpor: tárgyal

És ugyanez vissza. Ugyanebben a sorrendben. Inkább meghalok, minthogy ezt minden hajnalban végigszagoljam.

a szerző tömörít

A tegnapi holdfogyatkozás összezavart egy lepkét és betért hozzánk a nyitott ablakon. Padre szerint éjszakai araszoló. Az araszolást nem tudom, de azt én is látom, hogy éjjeli.
A napokban megnéztük a Lilja- 4ever című filmet. Ölég durva, tőcse le mindenki és nézze meg. Kár, hogy a végét elmaszatolja holmi mennyországgal, szárnyakkal és naplementével, de azért akad így is bőven gondolkodnivaló.



Kaptam egy bolond köremilt, amiben ez áll: Ha a Föld népességét, az emberi fajon belül megtalálható arányokat változatlanul hagyva - össze tudnánk zsugorítani egy pontosan 100 fős faluba, akkor ebben a faluban élne:

57 ázsiai
21 európai
8 afrikai
14 ember a nyugati féltekéről
52 nő
48 férfi
70 színes bőrű
30 fehérbőrű
70 nem-keresztény
30 keresztény
89 heteroszexuális
11 homoszexuális
80 elégtelen lakáskörülmények között élne
70 nem tudna olvasni
50 lenne alultáplált
1 lenne majdnem halott
1 lenne majdnem megszületett
1 rendelkezne felsőfokú végzettséggel
1 rendelkezne számítógéppel

Tanulság? Az igazi többség képviselője színes bőrű, heteroszexuális, nem keresztény vallású, hajléktalan, analfabéta és éhező ázsiai asszony.

a szerző délen jár

Úgy volt, ma (vagyis hetedikén este) a Vigyázat, támadnak a mémek! című előadásra megyünk, az Artpoolba, aztán elszaladt az idő, végül a Merz Házban kötöttünk ki. Majd megyünk a következőre. Vagy elolvassuk az előadóval készített interjút. Vagy szemelgetünk a szövegeiből. Vagy egyik se.
A Merz sokat javult. Eltűnt a hagymás szendvics, ami sokat lendít a klímán. Most már iható a bor, reméljük így marad, vagy tovább javul. Főleg, hogy fűtés aztán nincs, muszáj inni valamit. Amiért mentünk, az a Fosszília bemutatóestje. Én dolgozni, Padre a szemét forgatni, de azért készített nekem képeket, kis rendes. Már egyáltalán, hogy elfuvarozott, milyen nagyszerű. Semmi kedvem nem volt péntek este 9-re odaérni a város déli oldalára ebben a 2 fokban jegy nélkül, bérlet nélkül, aztán meg vissza hajnali kettő körül. Padre arany egy ember, különösen, hogy sofőrként még csak nem is forralt borozhatott. Igazságtalan lenne tehát felemlegetni alkoholhiányból eredő antiszociális viselkedését, nem is teszem. Szerencsénkre egy igazán kiváló kiállítást fogtunk ki, kivételesen jó szívvel ajánlhatom mindenkinek. Kapcsolatokat építettünk, amíg a produkciókra vártunk (így hívják mostanában a beszélgetést) közben afféle „begombázott hangyák masíroznak boldogan egy pálmafa törzsén” stílusú zenét hallgattunk. Aztán lett zajkísérlet vagy mi, ők zenei performansznak mondják. Senki sem mert tapsolni, amíg a frontember azt nem mondta, köszönjük. Örült a szívem, hogy ilyen még van. A lapbemutatóról megírtam a beszámolót, erre most nem vesztegetnék több szót. Kíváncsi vagyok amúgy, a megrendelő hozzácsapja-e a honorhoz a belépő árát, vagy tekintsem veszteségnek.



Zárszó ifjabb Hegedűs felmentéséhez: igazam lett. Aláírnak, mint gép. Várjunk türelmesen, mikor tiltakoznak fizetett hirdetésben a szegedi bíróság ítélete ellen. Az RTL Klub szerint ugyanis „A szegedi bíróság két roma férfiról kimondta, hogy személyiségük az átlagosnál primitívebb, ezzel indokolva, hogy a két férfi a kértnél lényegesen kevesebb kárpótlást kap az államtól. A bíróság szerint őket nem viselhette meg annyira, hogy ártatlanul ültek 15 hónapot."

a szerző közéletet él

Padre tegnap elvolt hajnaltól késő estig Szécsényben. Jól alászaladt a melónak, de kapott rendes munkát jó pénzért, örüljünk neki.

Mielőtt elfelejtem: Magyar Narancsnak írtam a szemétről, Tűsaroknak a férfi fogamzásgátlásról, Literának a három Eörsiről, ez ám a sokoldalúság.

Elmentem a Szimplába, régen is jártam arra, és kíváncsi voltam a Nagy Testvér díjátadásra. Útközben nyomorultul éreztem magam, mert nem volt nálam egy fillér, a népek kivilágított akváriumokban vacsoráltak jó ízűen, míg én éhesen baktattam az utcán. Az esemény úgy néz ki, hogy összegyűlik egy csomó szimpatikus ember, akik szimpatikus célokért küzdenek, és ennek megadják a módját egy pincében, ami teli van égő mécsesekkel. Mink András konferanszié szerepben is korrekt és gördülékeny. Ugyan háromszor is elsütötte ugyanazt a poént - „ A rend kedvéért megkérdezem, körünkben üdvözölhetjük-e a díjazottat vagy képviselőjét” – de hát tényleg ez a rendje, hiába nem jött el senki. Galántai megvédte a BRFK-t, mert ők legalább jelezték, hogy nem tudnak megjelenni. Lévén az egész procedúra szinte már hagyomány, idén nevet is adtak az 1. állami szerveknek, 2. a gazdaság szereplőinek és 3. a magánszemélyeknek osztott elismeréseknek. Meg a közönségdíjnak is (Idi Aminról nevezték el, haha), csak olyat most senki nem kapott mivel valami barom pár napja lenullázta a számlálót. Pedig rekordmennyiségű, 1200 szavazat érkezett. A konferanszié Mink röviden és érdekesen ismertette a névadókat, tehát még tanultam is. Sokat. Beszélt okosakat Majtényi László volt adatvédelmi biztos, jelenleg Eötvös Károlyos főnök, első pozitív díjazott. A mostanit Sólyom kapta, volt alkotmánybíró minőségében, de ő sem jött el. A kupát lánya vette át, kivel öt apró gyerek kólázott, meg a papa/ pasi/ férfi/ férj/ baby sitter. Lekezeltem Pelle Andreával, ismerjük meg egymást IRL is, ne csak levelekből, innen-onnan, de nem fogadott kitörő örömmel, aztán ment interjút adni az MTV-nek.
A tévések azok az emberek, akikre várni kell, mert durván késnek, aztán felállítanak mindenkit, hogy pont oda pakolhassák a statívot, a jupiterlámpát és a derítőt. Átesnek a táskádon, letiporják a lábad, leverik a hamutartód. Konnektort keresnek a hónod alatt, hosszabbítót a lábad között. Megkérnek, hogy tartsd egy pillanatra a fület, aztán ottfelejtenek. Megkérdezik, hogy bármit megkérdeznek, aztán nem figyelnek a válaszra. A tévések azok az emberek, akik miatt semmit se látsz, mert az első sorban lengetik a mikrofont, tesznyélkednek a kamerájukkal, birizgálják a fehéret. A tévések azok, akik gátlástalanul pásztázzák a közönséget, rázoomolnak a női arcokra, vágóképnek használják a mosolyod, és orrlukadba dugják az objektívet.



Végül összeborítottam két szendvicset a Soros Gyuri Alapítvány által szponzorált zsúrasztalról, megéri tehát közéletet élni.

A Hegedűs- ügyre visszatérve - mert nem hagy nyugodni - van egy sejtésem. Jó érzésű és jó nevű emberek nyílt levélben tiltakoznak majd a felmentés ellen. Összegyűlik egy csomó aláírás. Mint ahogy aláírtak az állatvédelmi törvényt sürgetve, és ahogy nem írtak alá a távolságtartási rendelkezés meghozatala érdekében. Sőt, nem csak nagynevűek szállnak be az autogramgyűjtési buliba, hanem több tízezren. Ha beindul a petíció.hu, még többen. A szerencsétlen megkínzott, megnyomorított kutya képe fölbolygatta az egész országot, mindenki papirosokkal rohangált, íveket lobogtatott jogos felháborodásában. Csak mondom: a bántalmazott állatok védelmében elegendő kézjegy gyűlt össze anno, a bántalmazott emberekében meg nem.

a szerző demagóggá éhezik

Ugyan egyszer már szóltak hírek 2,4 millió forintos ebédszámláról és 300 fős vendégseregről, most kiderült, mindössze 735 ezer forintba került a söjtöri ebéd és csupán százan vettek részt rajta. Aztán mégis úgy tudni, hogy 2,4 milliót vitt el az egész történet sajtóebédestül, virágostul. Emlékezzünk, két éve 4,7 millióba került a vörsi királylátogatás, ezen belül 800 ezret kóstált 1200 adag gulyás. Kovács politikus bocsánatot kért, szerinte ballépés volt ilyesmiket összeenni Söjtörön, elég lett volna nekik a virsli is, barna kenyérrel. Több kérdésem van: Mi lett a maradékkal? Mi ez a fitness-mánia a barna kenyérrel? Az egészségtelen fehér már nem is jó? Mi ez a vonzódás az ö betűs aprófalvakhoz? Vörs, Alsóörs, Söjtör, mire véljük? És ekkora szarban lenne a honi vendéglátás, hogy egy egész megyében nem akad kormányunkhoz méltó étterem? A politikusnépség csupa kivénhedt trotty epebántalmakkal, gyomorfekéllyel, cukorbetegséggel, ellenőrzött diétával. Nem értem, minek nekik sonkás tört krumpli, borjúmáj meg Rigó Jancsi. Igazságtalan az élettől, hogy mire odakerül az ember a dőzsbe, addigra már nem tudja élvezni.
A Mágnáskert étterem persze nem a legolcsóbb kajálda kis hazánkban, egy négycentes feles 1300 forint az ötéves szatmári szilvából. A legolcsóbb, szintén ötéves külföldi vörösbor (Montepulciano d'Abruzzo) palackja 7800 forint, de van bordói 28,800-ért, ha az kell. Az ételek meg! Érdemes megnézni. Én kurva éhes lettem, de sajnos csupán néhány zacskós leves és fél kiló pudvás krumpli van itthon. Virslinek nyoma se.
Hegedűs Lórántot meg felmentették, erre mit mondjak. Pihentetem, míg csitul bennem a düh.

a szerző elmagányosodik

Pampogtam egy sort a botrányos Etyeki szívatáson a maga idején. Másoknak is bökte a csőrét. Holnap elmegyek a Szimplába és megnézem, kap-e Nagy Testvér díjat az illetékes rendőrcsapat. Vagy a budapesti zsarukat magjutalmazzák-e a rendszeressé tett motozások miatt. Például. Lévai Esélyegyenlítő miniszter is díjat oszt holnap, igaz, ő „Ha én lennék a belügyminiszter” című pályázat résztvevőit boldogítja. Kíváncsi vagyok, hol lehet majd olvasni a pályaműveket, az ötletekből mit fogadnak meg, mi valósul meg.
Padre elutazik holnap, nem tudni mikor jön, szar lesz. Nem marad más nekem, csak a Kis Gömböc, minden szomorúság elnyelője. A Gömböc a legújabb kocsma a körzetben, nemrég nyílt, korrekt hely, csak vacak a szellőzése és elég kicsi. Faborítás, zöld függönyök, kávéházi ablakok, látványkonyha, kétféle sör és Ildikó a pult mögött. Ildikó már a harmadik alkalommal kérés nélkül hozta az italomat, és magától ugrik, ha üresen látja a poharam. Nem kell órákig nyújtózni, integetni. Törzshely lesz, ha így marad. Két hátránya az apró méret és a viszonylagos sötét. A helyhiány és a gyengécske spotlámpák fénye miatt gyakran szorulok a pulthoz, aztán egész este hajthatom el vérbe a faszikat. Valami kulturális hagyomány alapján a pasik szerint egy nő egészen más okból üldögél bárszéken a biztonságos asztal helyett, nem azért, hogy írjon vagy olvasson. Na majd mécseseket rendszeresítek a távolabbi asztalokra a dülöngélő virágdíszek helyett, csak az meg a szememnek árt már megint.

a szerző szeme kifolyik

Pontosan a derekamig ér az a könyvoszlop, amit szombatig el kéne olvasnom. A derekamig ér, ha nyújtom egy kicsit – na ez vajon honnan való, ki leplezi le? Rosszabb, hogy irkálnom is kéne róluk mindenféle magvasat, persze hozzáolvasni ezt-azt, újabb tonnákat. Még rosszabb, hogy irgalmatlan mennyiséget böngészek képernyőről. A téli időszámítás (meg maga a tél), azt a viccet hozta magával, hogy korán sötétedik, így a legrosszabb, hogy a betűfalást zömmel lámpafénynél követem el a szemeim ellen. Nem lesz ennek jó vége. Még szerencse, hogy tévét nem nézek. Néha elrévedek a felhők felé, jó messzire, jó távolra, átmossam kicsit a szűk fókuszt, de az meg a szívemnek fáj. Sehogyse jó, mondom.

a szerző megijed

Mert tetű sok ideje van és ezt káros agyalással tölti ki. Ma például az a vonal kötötte le idejének nagy részét, hogy sorra vegye, összegyűjtse, kategorizálja mindazt, ami belőle van, az ő nyoma mintegy, illetve az hova veszne, ha az elektromosság hirtelen eltűnne. Örökre. Cuccaim nagyobb hányadát elektronikus formában tárolom, ennek apró része kucorog a neten, CD-k, talán még floppyk is akadnak valahol. Ebből következik, hogy ha bármilyen okból huzamosabb időre vagy visszavonhatatlanul megszűnne az áramszolgáltatás, odaveszne egy csomó minden, amit jelenleg fontosnak tartok, hogy van.
Következtetés: át kell értékelnem, mit tartok fontosnak.

a szerző kibicel

Tegnap estére Doktor V. adott randit, a Ráday utca környékén iddogáltunk, amíg Öcsémet vártuk haza. Nem elítélhető módon Doktor V. nagyjából egészében kizárólag születendő gyerekükről, vizsgálatokról, vérvételről, ödémáról volt hajlandó beszélni, de azért szóba került sok más is, nem leszek gonosz. Nagyon szimpatikus volt például, ahogy két önálló személyiségként mesélt magukról, meg a köztük lévő kapcsolatról. Tetszett, amit mondott a magzatával folytatott beszélgetéseik menetéről, és hogy véletlenül sem szorul háttérbe vagy cserélődik ki az ő egyénisége, csak jött hozzá egy új. Ezt én mondom így, Dr. V. talán nem így fogalmazna. Mindenestre jó, hogy nem merült el lilásrózsaszín álmokba, mint annyi más várandós, akit ismerek, meg az is jó, hogy nem fortyog valamiféle fekete halálvárásban, mint sok másik. Egyszóval jól megvannak, ez derült ki, csupa érdekes elem, csupa új tapasztalat, csupa tanulás az egész folyamat. Elég távolról nézem mindezt, elég kívülről, ez meg nekem szakadatlan okulás. Bárhogyan is, még mindig nem tudom elképzelni magam terhesen, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, egyre kevésbé tudom.

Aztán szóba került milyen irányban tanulok tovább, sajna ilyen szak még mindig nincs, éppen csak hasonlók, miért az érdekel, mit kezdek vele, miért pont itthon. Itt már Padre is szóhoz jutott, aki eddig a tőle megszokott türelemmel és érdeklődéssel hallgatta a csajok beszélgetését. Szerinte komolyan kéne vennem, ha már belevágok, szerintem meg az iskola, mint forma, mint rendszer alkalmatlan bármiféle tudás átadására, olvasni meg otthon is tudok. Elegendő csupán valami kevésbé időt rabló képzésben részt venni, végén a papírt fölnyalni, azzal hivatalosságok szemét kiszúrni, száját betömni. Padre szerint a bérleten túl igenis van előnye a nappali tagozatnak, tekintsem a közösségeket, műhelyeket, de persze komolyabb szorongatásra sem tudott példát felhozni. Még hogy műhely, amikor a legtöbb tanár státusz nélkül kínlódik, 2-3 egyetemen kapar egyszerre vendégoktatóként, ingyen dolgoztatja a diákjait, hizlalja a publikációs jegyzékét, hajtja a pályázati pénzeket, és senkit nem ismer névről de még arcról sem az évfolyamon.

Aztán forralt bort ittunk békében, meg sört szopogattunk. Éjfél felé befutott Öcsém vadítóan elegáns öltönyében. Akármilyen jó volt látni végre kéthetes távollét után, gyorsan otthagytuk őket, örüljenek egymásnak, hallgassák együtt azt a szapora szívverést.