A legfrissebb május 28 legalul. Görgesd.

2004. május 1.

Később mesélek

Mert volt itt minden: Európa Kiadó koncert hegyek, Európa sétány és légi bemutató, Pajzs Szövetség meg Vér és Becsület demonstráció, kísérleti zene és mélymerülés, nagy esők, szivárványok és napszúrás. Mindezt később, most csak annyit jegyeznék ide nagy hirtelen, hogy nem akarok olyan országgal csatlakozni sehova, aminek a saját, különbejáratú, kézből etetett és milliókkal kitömött Turizmus ertéje úgy reméli csábítgatni az átlagkülföldit (aki tehát fehér férfi), hogy:



„Gyertek, gyertek, ez a maca csak egy közülük, még több szépség vár Budapesten.” Komolyan ez van odaírva: for more beauty visit Bp.

Kedves esélyegyenlőek, emancipáltak, közönyösek és megátalkodott konzervatívok. Szerintetek miért nem írták oda a Baross utcai Blue Angel Erotic Bar ingyenesen hívható zöld számát is egyúttal? Mondjuk Matáv támogatással? 

2004. május 2.

Mosott szar

Az utóbbi pár napban teljes fordulatszámmal pörögtünk, hol együtt, hol külön, hol sokakkal együtt – most jött el a zombiállapot ideje. Nem túl bonyolult kosztümös filmet vagyok képes nézni fagylaltos kanállal a kezemben és ez a nyújtható maximum. Lebegő moszat az agyam, nincs input, nincs output, csak rezgés.



Ez a létállapot tökéletesen alkalmas szellemi segédmunkák végzésére, pl. interjúk begépelésére, ami nem túl kretaív meló, nem követel semmiféle elmélyülést, figyelmet, ott levést, semmit. Csak nekilendülés kell hozzá, amit ugye az ember éberebb pillanataiban megtagad. Most nem. Ment is, mint a karikacsapás. Hogy jellemezzem: utólag kellett kicserélnem z és y betűimet, aztán a tz, gz, lz kombinációkat ty, gy és ly-ra, ugyanezt a manővert persze sy, ay, ys felállásban a megfelelő sz, az, zs kettősökre és ehhez is két bögre tea kellet. Akkor voltam igazán meglőve, amikor a ’mentés másként’ után fogalmam sem volt milyen címet adjak neki és hova mentsem, amit másfél órája gépelek. Kínlódva bogarásztam a szövegben valami támpont, kulcsszó, kapaszkodó után, de nem és nem találtam, üveges szemek tükröződtek vissza rám a monitorról. Végül mindent bepakoltam a francsetudja folderbe, remélem nem ez lesz a legvaskosabb dossziém. Nem lenne jó.

2004. május 3.

EzoTerikék

Ma este olyan helyen voltam, amilyet nem kívánok az ellenségemnek sem, ha csak nem nagyon rosszalkodik. Lélekvirág Spirituális Gyógyközpont a neve és van ott jutányos áron álomlátástól kezdve prána jógán át energiafejlesztő légzéstréningig minden. A csillagos ég sem határ többé, ugye. No most, nem tudom mennyire derült ki eddig, de tőlem igen távol esik a fizessen 2500 forintot a sorozatban gyártott ámde személyre szabott gyógyító kőért és 10 ezer plusz áfát az íriszsugárért és akkor tutira visszamegy Önhöz a férje típusú üzletelés.



Nem is jószántamból másztam meg három emeletet a Liszt Ferenc téren, ültem süppedős szivacson és ittam csakranyitogató teát. Nem szabad akaratomból hallgattam három órán keresztül a Vénuszlakó nők sirámait a Marsbéli férfiakról, miközben a saját bolygólakóm szépen lassan éhen veszett otthon. Nem jókedvemben csikorgattam a fogam diszkrét mécsvilágnál és hittem el a kőbányai sámándobbal gyógyító pszichológiai zsenijét. Hanem pénzért. Rendesen hivatalból szívtam végig az egész estét, tehát psszt, egy szót se. Még meg is kell írnom az egész borzadályt, ami csak attól duplán rossz, hogy jó színben kellene feltüntetnem őket, szegény ezoterikéket. Sokkal egyszerűbb és simább lenne az életem, ha nem kellene fizikai valómban részt venni némely eseményen, csak leülnék, elképzelném és úgy. Ezt a szikkasztó faszságot is ezerszer csillogóbbra írnám, ha teázás helyett inkább egy jó kocsmába ülök be a téren. Miért, hogy a mindenkori szerkesztők ezt nem látják be? Meg hogy ez a gyakorlatuk mekkorát zavar a bioritmusomban, ejnye.

2004. május 4.

Az EU monnyon le

Azt hiszem mostanra nem csak arról van meg mindenkinek a maga kis története, hogy mit csinált éjfélkor, hogy miképpen ünnepelte (fogadta) a csatlakozást, hanem az első néhány szembesülésről is. Talán senkiben sem volt igazán erős a hit, hogy másnapra minden egycsapásra megváltozik, de a legtöbbünk mélyén ott mocorgott a hátha mégis egy kicsit legalább. Az általam olvasott blogok, publicisztikák és fórumok jó részéből ez derült ki, de ezt majd megelemzik akiknek erről van diplomájuk. Kíváncsian vártam, vajon mik lesznek a rémisztő újdonságok, amikből kézzelfoghatóan megtapasztalom magam is, hogy új világ van. Az első pofáraesés, hogy hiába mehetek a kurva drága pénzért kiváltott útlevelem helyett a rongyos személyimmel Belgiumba, mert továbbra is előírás a napi 50 euró felmutatása. Annyim nincs. Idén összesen nincs annyim, legyünk pontosak. A második, hogy 1500 oldal pályázati dokumentumot átolvasni és értelmezni képtelenség. Persze nem azért, mert hülye vagyok, hanem mert direkt úgy van megírva. A harmadik, hogy nem görbült le az olasz borok árfekvése. A negyedik, á, tökmindegy, tudom jól, hogy egyik se az EU sara, de az impotens kormányunkat szidni már eluntam az elmúlt 14 évben. Úgyse mondanak le soha.

2004. május 5.

Kérdőíves Kutatás, azám

Mostanában danában (mit jelent a dana?) átlagosan heti egy levelet kapok, amiben közlik velem 1. a magyar blogszcénát még soha senki nem térképezte fel igazán 2. de majd most ők 3. ugyan töltsem már ki a csatolt, belinkelt, kopizott kérdőívet. A felkérésekben több közös vonás akad, már persze a roppant fantáziadús kérdéseken és a pökhendiségen túl. Ilyen például, hogy egyik sem ajánlja föl (ezirányú kérésemet meg leszarja) hogy értesítenek a kutatás eredményéről, módszertanáról, felhasználásáról, publikációs helyéről. Jó. Azért türelmesen megválaszolgattam az ostoba kérdéseket, mert nekem is van szívem. Álltam elébe a személyes találkozónak, nem oktattam ki senkit a szükséges mértéken felül, nem kekeckedtem - röviden ideális alanyként viselkedtem. Minap aztán megtalált egy olyan emil a tárgyban, amin fölbasztam kissé magam:

Elnézésedet kérem, ha már több hasonló kérdőív megtalált. Bár készültek már különböző blogfelmérések, a magyar blogoszféra reprezentatív feltérképezése még nem történt meg. Ehhez az átfogó szociológiai felméréshez kérem a segítségedet. Kérlek válaszolj az alábbi kérdésekre a weblog@mailbox.hu címen.
Együttműködésedet előre is köszönjük.

Aztán jöttek ömlesztve a típuskérdések. Írtam valami olyast válaszként, hogy valóban igen sokan találnak meg az alábbi kérdéssorral az utóbbi időben, ám én szívesen válaszolok mindenkinek, akiről tudom, hogy kicsoda, miért kérdez, mit csinál a válaszokkal, milyen szoc. felmérés ez, mitől reprezentatívabb, egyáltalán kiket takar a "köszönjük" stb, stb, stb. Két nap múlva jött a válasz, hogy a „kérdőív névtelen, a válaszok csak statisztikai adatokként szerepelnek a vizsgálatban”, mert mi más is lehetne, mint névtelen, könyörgöm. Kitaláljátok, hogy ki volt ez az ügyes? ELTE Szociológiai Intézetként határozta meg magát (érdes hangú válaszom nyomán). Gratula. Azt hiszem villámgyorsan be kéne vezetni 1. a szigorú felvételit 2. a tanárok értékelését abban az intézményben. De a kézletörés is szóba jöhet.

2004. május 6.

Könyvek, csajok

Egyik kedves levelezőpartnerem - aki igen rosszul tűri feminista kirohanásaimat – azzal talált meg, ugyan ajánljak neki könyveket. Feltételeket is támasztott: 1. nő írja 2. regény legyen 3. ne legyen 100 éve halott a szerző 4. magyar legyen, de legalább lefordítva 5. szeressem én. Két napig agyaltam és semmi. Megnéztem a megfelelő webes gyűjteményeket és semmi. Tudtátok, hogy nálunk szinte minden nő valami rejtett okból verseket ír? Ha nagyon nem találja a helyét a lírában, akkor esztetizáló elemzést valami huszadrangú svájci költőről, aki lehetőleg korán halt éhen, hogy ne kelljen a felnőtt férfival konfrontálódni. Ha ehhez kevés a türelme, akkor meg más nők naplóit elemzi. És ha terhes lesz, naplót ír, később meséket.

Nagy kínomban aztán összeállítottam egy listát az ilyen- olyan szempontból megfelelő könyvekről (amit soxeretettel ajánlok a frissen alapított női könyvtárak figyelmébe), de éreztem, hogy becsapom. A legjobb pontszámot elérő négy kötet is legfeljebb két előírásnak felelt meg az ötből, tiszta leégés. Hé, csajok, mondtam magamban, nem lesz ez így jó, lemaradtok, mint a bili füle. Meg sok egyebet is mondtam magamban a kánon szükségtelenségéről, megkerülhetőségéről, az új közlési formák elérhetőségéről, a kritika szabadságáról, a közöny és a gúny világot megváltó erejéről, de már nagyon álmos voltam.



Másnap eszembe jutott néhány tucat figyelemreméltó kortárs kötet, de már késő, az ajánlókat elküldtem, kész, elszállt a lehetőség. Nem is értem, hogyan hagyhattam ki őket. Addig oké, hogy a közbeszédben nincsenek, de hogy az én fejemben se?! Bocs, lányok.

2004. május 7.

Ingyen pia

BB volt olyan kedves az Osiris kiárusításán tök magától beszerezni nekem Judith C. Brown: Szemérmetlen cselekedetek- Egy leszbikus apáca élete a reneszánsz Itáliában című világjó kötetet. Hála érte (a Pillangóhatást is megkaptam, de most nem Lévai Katalinról szólok) és köszönet. BB-vel összefutottunk a BKÁE nyomasztó épületében, ahol egy rendőrnő alezredesi rangban ismertette kutatását az egyik hazai erőszakszervezetben dolgozó nők nyomorúságos helyzetéről. Ide se magamtól mentem el, mondanom sem kell. Aztán már nem emlékszem miért, a Kultiplexben kötöttünk ki. Ja igen: pénzt vártam egy kutatásért plusz jött egy csóka a totálisan egyedi Tabán fotókért CD-n, amiről nem tudom, hogyan jutott hozzám, de ő megnyugtatott, hogy 70 év alatt lejár mindenféle jog, a Tabánt meg már mikor lebontották. Iksz is befutott, okosakat beszélgetett, majd robogott tovább a lelkemre kötve, hogy ne igyak sokat. Nincs is miből, háborodtam fel. Aztán úgy alakult, hogy a Tabán- addikt fószer és BB is kitett magáért, némi ráhatásra vettek söröket, addig is szóval tartottam őket, aztán meg kellemesen berúgtam. Idejét nem tudom, mikor ennyire kellemesen utoljára. Idejét nem tudom, mikor beszélgettem ilyen szerteágazóan mégis mélyrehatóan és lényeglátóan kvázi idegen arcokkal. Lehet, hogy gyakrabban kéne innom.

2004. május 8.

Körömrágás

Öcsém és dr. V. élete röpke kilenc hónap körültekintő készülődése, tervezgetése, előkészülete után a mindent betöltő várakozásban jegecesedett ki. Innen úgy tűnik, megfeszített inakkal, amit tök megértek. Lehet, hogy nem pattanásig feszített hanem simára nyalogatott inakkal, azt is tök megértem.
Persze semmit se értek. Napok óta arra riadok, hogy elfolyt a magzatvizem. Napok óta korán elhalt kishúgommal álmodok. Napok óta feszül a mellem. Napok óta eltűnt szemem elől Milli, a készülődő gyerek és teljesen tanácstalan vagyok, vagyis inkább magányos, de ez sem igaz teljesen, talán várakozó magam is. Türelmesen várakozó. Váró pontosabb. Azt hiszem, ez a várás azon ritka alkalmak egyike, amikor nincs bennem sürgetés, nincs követelődzés, nincs tűkön ülés, csak várás kristálytisztán. De a várás se jó szó. Mi a jó szó erre, tisztelt nyelvészek és pszicho-lingvisztusok? Éveket tudnék ebben az állapotomban tölteni, mert békés minden, elrendezett, világos és átlátható. Mégis tele meglepetésekkel, kényelmetlenségekkel, váratlan impulzusokkal, fordulatokkal, löketekkel, de ezek várt és elfogadható mozzanatok. A többit nem tudom. Tulajdonképpen semmit sem tudok, mégis melegszik bennem egy jófajta bizonyosság. Az a vicc, hogy azt sem tudom, miről vagyok ennyire megbizonyosodva, csak kitölt. Azt se tudom honnan jön, csak itt van.
Néha furdal a lelkiismeret, hogy jó nővérhez illően nem éltem már át magam is legalább háromszor vagy négyszer a szülés- születés csodáját, most segíthetnék, akinek kell. Nehogy betolakodónak véljenek, ez is motoz bennem. Kibicnek. Parazitának. Azt hiszem, ilyenkor vissza kell vonulnom, talán az eddigieknél is jobban, hadd alakuljon minden magától, ne zavarjak. Azt hiszem, ilyenkor készenlétben kell lennem, talán az eddigieknél is jobban, hátha szükség lesz rám. Miért lenne. Mit tudom én. Máskor meg örülök, csak úgy, és félretolok minden megfontolást. Például most is.

2004. május 9.

Könyvtárat alapítok, nagyapa

A Cserehát és én összefonódunk, egyre szorosabban. Komplett háttértanulmányokat gyártunk Iksz és én, végigjárunk minden vályogházat, elképzeljük a többit, öregek vagyunk, tapasztaltak és cinikusak. Fél szóból is értjük a nyomort. Látjuk a virágtalan kerteket májusban, látjuk a borjúméretű kutyákat kecske helyett, birka helyett, látjuk a buszmenetrenden árválkodó négy- hat időpontot, látjuk a patakba vezetett mosógépeket. Mindent látunk, annál többet is. Mindent megkérdezünk, lejegyzünk, rögzítünk, szenvtelenül vonulunk a jeges esőben. Bezárt téesztől megszűnt postáig, korhadó kisbolttól polgármester kacsalábú panziójáig, tarvágott erdőtől iszapos tóig.
Aztán hirtelen felbukkan egy rosszfogú ember a szemünk előtt gomolygó könnyfelhőből és könyvet kér, olvasnivalót. Van a faluban 300 kötetes könyvtár, ötödik éve zárva, hiába kérték akár ingyér is, nem adja a vezetés cigány kezébe, mert nem. Könyv kell, mondja az öreg, könyvet kér szúrós szemmel. Nem csak magának, a gyerekeknek leginkább. Szokják, forgassák. Az asszonyoknak külön - igaz csak rákérdezésre - de azért elkélne néhány szakácskönyv, divatlap, meg nem is tudja.

Meséltem neki nagyapámról, a filléres alapon, vigécek bizalmából működő könyvtáráról, amit ő vitt otthon. Maga ácsolta hozzá a stelázsit, gondolom, és vitte az irodalmat, a szakkönyvet, a szórakoztatót be a gyárba. Kikérdezte eleinte az embereket, aztán már mondták maguktól is, piros fröccs mellett gyakran volt téma a ki mit olvasott, ki melyik témába ásná magát- így képzelem. Önképzőkör? Hívjuk így. Olvasókör? Legyen az. Akárhogyis, drága nagyapa, most könyvtár alapul a saját adományomból. Ez jó, ugye? Neked is tetszene.

Mikor most újra mentünk, megbeszéltük a részleteket. Találják ki az olvasójegyet, a katalógust, a tagdíjat, a nyitvatartást, a mifenét. Ragyogó ötletnek tartom, hajlandó vagyok áldozni, hajlandó vagyok porosodó könyveket átválogatni leszakadó derékkal. Mérlegeleni, hogy a gombás ételek és gyógynövények lesz-e jó vagy a padlizsán és a kínai leves. Mark Twaintől mit, és vajon melyik Jókai nem kötelező (tehát riasztó), érdemes-e verseket, vigyek-e krimit. Össze is gyűlt valamennyi kicsi, eddig 165 kötet, viszem is Tomorra a jövő héten, örülni fognak.

Kedves emberiség, ezt most nem nagyapám, nem a cigányság, nem a művelt prolik miatti odaadás miatt véstem ide, hanem hogy adjál könyvet te is. Nézz körbe nálad, ásd elő a mesekönyveket, két példányban meglévő kishercegeket, rongyosra olvasott folyóiratokat és hozd. Mert van hova, van miért.

2004. május 10.

Laza vasárnap

Ebédet ettünk reggelire Iksz szüleinél vidéken. Szegény Iksz. Most tanulgatja, hogy mit ehet mivel, mennyit és mi helyett, ha nem szeretne tükrös bácsi lenni. Aztán a kertben fagyoskodtunk egy sort, pedig hét ágra sütött a nap (miért hét?), kávéztunk, vívtunk a lökött kutyával, néztük a cseresznye növését. Óriási terv érlelődött meg a fejemben a „hogyan pucoljunk meg minél előbb vidékre minél kevesebb pénzből” témakörben és mire kidolgoztuk a részleteket, már az is látszott hogyan kereshetünk rajta. Ezt nevezem palkata, kompakt terveid vannak, már csak meg kéne őket valósítani. Azám, nem tudja valaki véletlenül milyen HACCP előírások vannak házi aszalás és szárítás, csomagolás és értékesítés területén? Különösen az eredtigazolás érdekelne. Mármint milyen pecsét kerül az erdőn gyűjtött gombára feldolgozás után.

Elgurultunk az estében Mamámhoz, aki volt olyan kedves szem előtt tartani Iksz életmódreformját és kivételesen nem töpörtyűvel, hanem salátával kínálta. Mamámnál az a jó, hogy bármikor ki lehet nála nyitni a hűtőt. Ebben nem a hűtő a jó, mielőtt haspóknak nézne bárki, hanem a kinyitás. Kevés háztartás van, akinél olyan otthonos, hogy ilyesmit megengedjek magamnak. Szerintem be lehetne vezetni az emberi kapcsolatok hőfokának és szorosságának mérésére a hűtőhozzáférési mutatót. Meg persze a felugrási állandót és a vendégágy rendelkezésre állási görbét.
Valahol azt olvastam, hogy az otthon az, ahova az embert bármikor be kell engedni és ebben sok az igazság, de nem elég. Bizonyos megszorításokkal elmegy napi bölcsességnek. Erről jut eszembe: ki tudna Magyarországon népi hőst mondani? Nem mártírt: hőst. Lehetőleg élőt. (Hosszú lenne elmondani miről jutott eszembe és unalmas is.)

Aztán elfuvaroztuk Mamámat, mert színházba ment és átnéztünk a Kossuth térre, hogy hányan vannak kint a Kendernapon, mit játszik az Anima SS, hány rendőrt vezényeltek ki, folyik-e vér. Arra számítottunk össznépi botrány lesz, rabomobilok és kamerák. Az üres téren hatalmas készültség, villamosmegállóban lézengő szmókerek, elkésett szimpatizánsok, bontás alatt álló kordonok. IRL nem tudtunk meg semmit, így hazajöttünk megnézni, hogy ki kit vert meg és miért.

2004. május 11.

Iraq, Bush, Rumsfeld, etc.

„Az állatok közül a legvadabbnak tűnők nem tudják megölni azt a fajtársukat, amelyik megadja magát” morfondírozik az emberi természet brutalitásán Andrassew az iraki fogolykínzás híre nyomán. Két olyan állatfajt ismerek, aminek tagjai elég ostobák vagy elég vérszomjasak ahhoz, hogy beledöfjenek a megadóan fölkínált nyakba. Nem meglepő módon mindkettő a szelídség szimbóluma az atlantinak mondott kultúrkörben: galamb az egyik, őz a másik. Ez igen jellemző úgy vélem.

Ami meglepett az egész történetben az nem is a feneketlen kegyetlenség (mert azzal szembesültem eleget), hanem a kismillió civil, emberijogi, humanitárius, stb. szervezetek pipogyasága. A Vöröskereszt például azt állítja, hogy már tavaly májusban jelezték az eseteket, vagyis egy éve. Kinek jelezték? A portásnak? Egy ekkora szervezet ilyen erős sajtókapcsolatokkal nemá, hogy nem tudott volna botrányt robbantani. Vagy ha nem ők, mert az összefonódások és gazdérdekek miatt sunyulnak, akkor a Vörös Hold. Vagy ott az Amnesty International, akik villámgyorsan ráfordultak a miismegmondtuk pályára és lengetik nagyon a zászlót. Az AI? Naponta kapok tőlük hírlevelet, de ilyesmit egy szóval sem írtak. De jó, ne írjanak nekem fontos dolgokról, mert kis hal vagyok, sneci, de azért hogyhogy nem bírtak találni egy fórumot se, ami lehozza a zaftosat? Esetleg az lenne a háttérben, hogy mondták ők szegények, mormolták a bajszuk alatt, csak a kutyát se érdekelte (a kutya kíváncsi?), mert nem volt bizonyíték? Nem hiszem.
A mostani eset egyik tanulsága, hogy a civil, emberijogi, humanitárius, stb. szervezetek becsődőltek, ami a civil kontrollt illeti. Eleve baromság egy szűk csoport kezébe (USA+ szövetségesei katonai vezetői) ekkora hatalmat adni, de eddig azzal nyugtattak (én meg elhittem), hogy létezik fölöttük ellenőrzés, többek között a médiáé meg a civileké. Ezzel szemben meg kellett bizonyosodnunk, hogy nem létezik visszatartó erő, a média és csatolt részei a zsebükben (vagy fordítva, ők a médiacsászárok bábjai, de ez végül is tökmindegy) és korlátlanul bárhol bármit megtehetnek.

Fogadok, holnapra előkerül egy rakat felvétel maroknyi maszkos arabról, amint éppen fehér embert gyilkolnak. Ha nem lenne morbid, azt mondanám, ide a rozsdás bökőt.

Nomost ez nincs így, tehát el kéne azon gondolkodni, hogy elegendő-e minden gyalázatos tett után bohóckodni egy sort a szenátusi bizottság előtt és lemondatni egy közszolgát. (Jaj, mi lesz most cikkeznek a lapok, lehet, hogy elveszíti ez vagy az a választást. De ki az istent érdekel egy hatvanéves pasi, aki már csak golfozásra jó?) Az se érdekel, ha egyik se sáros és az olajipari, hajógyári vagy gumicukoripari milliárdosok a hunyók, nehogy ezzel jöjjön valaki. A lényegen nem változtat: a demokrácia ebből a szempontból kicsikét bebukott, a folyamatos és nyilvános kontrollt nem tudjuk biztosítani. Az kevés, hogy évekkel később kiderülnek a szemétségek, mert 1. senki szenvedőn nem segít 2. soha nem tanulunk belőle és minden megy tovább, illetve ismétlődik. Azon is el kéne gondolkodni, hogy miért jó nekünk egy agresszív szuperhatalmat hagyni a nyakunkban. Pont ők találták ki a kartell vagy milyen ellenes törvényt, hát alkalmazzák most már magukon is, váljanak ötvenfelé. Semmi szükség arra, hogy egyetlen elnök ámokfusson a világban, akit ráadásul alig fél kontinensnyi ember 35-40 százaléka választott meg, illetve annak is csak egy töredéke. (Ráadásul azok nagy százaléka simán kiszóródna egy cenzusos választási rendszerből, de ezt hagyjuk. Így is elég elrettentő.)



Többek kérésére nem mesélem el, hogy miket álmodtam az elmúlt napokban, amióta nyilvánosságra kerültek az Irakban készített fotók, meg persze azok nyomán az Afganisztában, Ruandában, Szerbiában meg a fene tudja hol megörökített iszonyatok. Az a vicc, hogy az esetek 99 százalékában már meg se nézem ezeket a felvételeket, mert nem bírom őket. Bőven elég olvasni róluk, már abba is kicsi híján belehalok.
A net (web) hőskorában én is azt hittem, hogy kiélvezem a kánaánt és bőszen megnézek mindent, amit amúgy soha nem láthatnék. Boncolástól főbelövésig, nyilvános korbácsolástól pedofíliáig, oszladozó tetemektől csoportos nemi erőszakig. Az a másik vicc, hogy a vigyorgó tetteseket azonnal le tudtam volna lőni és nem szeretem magamban fölhorgadva érezni a gyilkos indulatokat. Dühömet lenyelve hosszan tanulmányoztam a hullahegyek tövében feszítő jól táplált, ingyenes fogorvosi és biztos nyugellátásban részesülő katonák büszke arcát. Azokét is, akik emberi fülekből fűztek maguknak sűrű nyakláncot. Azokét is, akik levágott fejekkel fociztak a tűző napon, meg akik zsákmányként terítették ki egy poros udvarra a leölt ifjakat és vadászpózban fotóztatták magukat, lábuk a legközelebbi tetemen. Biztos az anyjuk is örült nagyon, mikor megkapta a képeket (persze FujiColor). Néztem az arcokat és akkor rémültem meg igazán. A rettegés jege felkúszott a torkomig és azóta se olvad, mert a katonák arca semmilyen sem volt. Boldog fiatalok hibátlan bőrrel, mint mondtam hibátlan fogsorral – és ezt leszámítva akár a szomszédom is lehetne bármelyikük. Botorul azt hittem, hogy legalább ilyenkor meglátom a gonoszságot, tetten érem mintegy és innentől bármikor fölismerem. De a kínzók arcán semmi nyoma kegyetlen vigyornak, szikrája se álnokságnak, elvetemültségnek csak a vegytiszta gyermeki örömnek. A felfedezés meglepett, bár nem tudom miért, mit vártam. A mimikrit az állatvilág is használja, gyakran életveszélyesnek mutatja magát ami gyenge és ártalmatlannak ami halálosan mérgező, ez nem szokatlan.
Mindegy, ezt most nem folytatom, a lényeg: megnéztem az összes szóbajöhető képet a II. világháborútól tegnapig, aztán úgy döntöttem nem kérek többet, köszönöm szépen. Elég. Persze ráégtek a retinámra, de több nem kell igazán. „A strucc, ki a homokot magával hordja” mondhatni.

2004. május 11/b.

Matekolni

Megnéztem a matek érettségi feladatokat. Kíváncsi voltam, mennyit tudnék összekaparni a legfeljebb 80 pontból idestova 15 évvel a saját vizsgám után.
Szégyen és gyalázat.
A feladatok némelyikénél a kérdés se volt világos első nekifutásra, hogy mi a frászt akarnak tudni. A maradéknál legalább azt sejtettem, hogy merre kell elindulni, mekkora lépésekkel, milyen képlet kéne hozzá, vagyis mi hiányzik nálam a megoldásból, hol az alagút vége. Az irány sejtése bíztató lehetne, ha a vizsgáztató képes lenne értékelni a gondolkodást, de az ugye nem jellemző. Nem hibáztatom én a tanárokat (dehogynem), se az oktatási rendszert (pláne), de azért érdekes volt látni, hogy mi maradt meg annyi év után a fejemben. Az maradt meg, amit közben is tudtam használni. A többi nem épült be készségszinten, sajnálom. (Kémiából még rosszabb lennék, de ebbe most nem megyek bele, hogy miért.) Szóval lebőgtem, de - hódolva az őszinteségnek – föltárom az egész kínos vesszőfutást. Nem pirulás nélkül, de nem is tanulság nélkül.



Egy tört számlálója 3. Ha a nevezőjéből 12-t kivonunk, 4-szer akkora törtet kapunk. Mekkora az eredeti tört nevezője? Ez szimpla egyenletfelírás kilenc garantált pontért, tehát a fél kettesem máris megvan.
Egy egyenes körhenger palástja kiterítve négyzet, amelynek oldala 42 cm. Mekkora a henger térfogata?
Ha térfogatra kíváncsi, akkor a válaszban szerepelnie kell a köbcentinek, erre érdemes figyelni és elfelejtés ellen előre odaírni a lap aljára, amilyen szopatós a pontozás. Ha négyzet, akkor minden oldala 42 centi. Körbekarikába hajtva is 42 cm. Ez az egyetlen adat, amit ismerek, nézzük mit tudok kiszámolni belőle és azok közül mire lehet szükségem. A térfogathoz kell nekem az alapkör kerülete meg a magasság. Még nem tudom milyen konstellációban, de ezekre biztos szükségem lesz. Elhanyagolom a fal vastagságát, mert ismerem a fizikusokról szóló vicceket. Az alapkör kerülete 2 sugárszor pí, ebből kiderül, hogy a sugár 21 cm osztva pí, ehhez már csak a hengertérfogat számításához használt képlet kell, az meg biztosan ott figyel a függvénytáblában. A kör kerületét és területét leíró képletre csak azért emlékszem, mert többször használtam a való életben, igen praktikus kis képlet az pl. búboskemence rakásnál. (Kisebb tárgyak esetén (főzésnél, festésnél) jó szolgálatot tehet egy másik, ismert űrtartalmú dolog, így az átöntögetés technikája segíthet belőni a végeredményt szinte empirikusan (azonos vagy közel hasonló állagú beltartalommal leginkább), de ezt nem érdemes megemlíteni, mert a pontozó elalélás helyett valószínűleg inkább ökölbe szorul.) Ha jól okoskodtam megvan a második 9 pontom, vagyis nem buktam meg. Összesen 18 kell hozzá, a jeleshez 60.

A harmadik logaritmusos, de ezt annyira elfeljtettem, mint a pinty (a pinty feledékeny madár?) Esélyem sincs. Ha marad rá idő, beleásom a fejem a függvénytáblába, hátha van ott hasonló egyenlet, amit ráhúzhatok. Fuccs a 14 pontnak, ha nem járok szerencsével. Egy egyenlő szárú derékszögű háromszög derékszögű csúcsának koordinátái (7; 7), az átfogó egyenesének egyenlete 4x+3y= 24. Számítsa ki az átfogó végpontjainak koordinátáit! Juj. Ez valami becsapós vektoros szar lehet. Nohát ehhez rajzolnék először, aztán elforgatnám és vagy rájövök vagy nem mekkora kör metszi ki a végpontokat. Talán az ábráért megítélnek egyet a maximális 16-ból, egyébként teljes passz. Számtani sorozat és sinus a két következő, ezeket békén hagyom, az utolsó feladvány meg egy n oldalú konvex sokszög belső szögeit zaklatja. Ha érettségiző lennék, most jönne a dilemma: beérem a kettessel és lelépek fröccsözni a legközelebbi kertbe, vagy lelkisimeretesen átnyálazom a segédkönyvet nyavajás képletekért a hátralévő 150 percben? Valószínűbb, hogy a kertes ötlet nyerne.

Más. Igazam lett a tegnapi jóslatomban: mára készen volt a hír az elvetemült, arcnélküli iszlám csapatról, akik késsel fejezték le az ellenség egy tagját.

Más. Nézzétek meg a droidfüggő Tomcat legújabb kalandját a Nyugati főpostán. Könnyesre röhögtem magam rajta, aztán kalapot emeltem Tc zsenije előtt.

2004. május 13.

Szoború

Az @rc és a BÖF közösen írt ki pályázatot értelmes (tehát nem Teleki, nem Lukács, nem ivókút) köztéri szobrokra, amit a magam szerény eszközeivel (támogató érzéssel) támogatok. Aszondják, hogy a köztéri szobrászat jelenlegi helyzete így néz ki:

1. A köztér definíciója és az ott elhelyezett műalkotások funkciója, illetve megjelenése a politikai rendszerváltás után sem újult meg.
(miért pont ehhez kötik és miért újult volna meg? a terek se újultak.)

2. A köztéri szobrászat jellege konzervatív, a civil szféra megbízásából készítetett szobrok, emlékművek stb. is csak elszigetelve léteznek a köztérben.
(ami nem a szobrok hibája feltétlenül, inkább elhelyezésük a ludas. talán nem mindet kéne kerírés mögé ésvagy piedesztálra menekíteni, rögtön többen simogatnák fényesre)

3. A lakosság és a köztéri kortárs művészeti alkotások között nem alakul ki aktív párbeszéd.
(jaj. lakosság. jaj.)

4. Kevés a köztéri megrendelés, a mégis megvalósuló művek az aktuális társadalmi közbeszéd szempontjából viszonylag kis érdeklődésre tesznek szert.
(ezek után? ez a legnagyobb gond?)

Szerintem jócskán vannak vele más gondok is, de induljunk ki ebből. Pénz persze nincs a megvalósításra és én sem fogok adni. De. Egy pasi Szent Ferencet képzelte megalkotni a Ferenciek terén madáreledelből. Szaros galambok leeszik az összes kaját, végül megkapjuk a vázként szolgáló szent alakját - így a koncepció, ami tehát erősen támaszkodik a „csak le kell faragni a fölösleget” eszméjére, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy előre meghatározza a célt. Belerejti mintegy. Megfordítja az egészet. Az én vak szememmel és vak agyammal nézve ez zseniális terv. Egy másik nyertes koldusautomatát állítana föl, ami ugyancsak zseniális, még a leírást is érdemes elolvasni. Nem lepődnék meg, ha 10-20-50 év múlva valóban ilyen high tech, szagtalan és személytelen automaták elégítenék ki az adakozók adakozási kedvét. Kész sci-fi, nálam nyerő. Egy újabb dicsőséges pályázó nekifutott a Nyugati téri, kb. 10 éve működésmentes szökőkút átfogalmazásának. Szerinte komoly, hogy csak az északi – tér felé néző – oldalát borítják plakátok azoknak a ronda hengereknek. Neki erről a fák jutottak eszébe, hogy azoknak is az északi oldala borított, méghozzá mohával. Tervében tehát befedné zuzmóval, zöld szőrökkel az acéloszlopok északi oldalát. Van itt ötlet, bőven.



Búcsúzóul szemelvény a levelezésemből: 90 százaléka spam, szemét, vírus. Kibaszottul unom már. Nem lehetne valami más szoftvert használni a levelezéshez végre? Maradék 10 belefér, a mínusz 10 pedig amit vártam, de nem kaptam meg. Jött kérdés, hogy mit vartyogok a blogfelmérésen. (Mert például már azt is nézhetnék ki miért és hogyan olvas blogot. Röhög, kínban van, felháborodik, bennfentesnek hiszi magát, unja, vadászik, infókat les, gondolatokat lop, szórakozni akar bármi is legyen az ára, vagy miért.) Jött rendreutasítás, mert ugyanazokat a jelzőket használom, vegyem tudomásul unalmas. (1. nem unalmas 2. olvass mást 3. nem unalmas 4. olvass mást). Jött felajánlás a könyvtárnak (köszönet, köszönet). Kioktatás az USA védelmi politikáját érintő fontos kérdésekről (leszarom), vacsorameghívás (visszautasítva), koncertbeszámolókérés (szintén) parasztházakról érdeklődés (teljesítve) és meghívók, meghívók, meghívók. Újabban rengeteg olyan érkezik, ami ingyen kajálással és repiajándékkal egybekötött megmozdulásra invitál, de hát én nem vagyok újságíró, csalás lenne elmenni. Nem is megyek.

2004. május 14.

2004. május 15.

2004. május 16.

2004. május 27.

2004. május 27.