Tegnapi foszlányok kavarognak ébredéskor, hogy Kant sose ment el a tengerhez pedig ott lakott egy köpésre, a marhája, hogy miért nincs vasút Izraelben, hogy Elvisnek is volt egy halva született ikre, mint Radnótinak, hogy ki volt besúgó és miért nincs terápia a számukra, hogy Zsille belekövült a sértődöttségbe, hogy másnapos leszek-e mára, de a szembekutya nem hallgat. Félálomban megtöltöm a duplacsövűt vadiúj acélhegyűvel és csípőből széttrancsírozom az agyát a dögnek, aztán visszakozom, mégse őt kéne bántani, köcsög gazdit inkább, városi nép ne tartson kutyát, vagy ha tart, akkor hangszáloperáltassa is, ne csak kasztráltassa. Szembeszomszéd fejének Lugert szánok, kezdenék nyugodni, de felvijjog egy autóriasztó, bombám aztán végképp nincs, így lekászálódok az ágyról (jó magas, piedesztál szinte) és a piros papucsot választom mára, mert dolgozni ígértem és már délután van, öt óra múlt. Kínos beszélgetést halogatok egy hete, beláthatatlan következményekkel, mamám telefonál, hogy elintéztem-e végre, puff neki, most is inkább átaludtam az egész napot. Ráadásul dokumentálnom kell, hogyan is menekülök ide-oda ronda kötelességek elől. Kávé, olvasom híreket ponthu-n, idehaza kampányszerű gusztustalanságok, lapoz, újabb népek váltak földönfutóvá, lapoz, árvíz is van, lapoz, tűzszünet is, fene tudja hol és kik között, lapoz, vulkánkitörés, mintha az idén minden nap ugyanolyan lenne, ellenőrzöm a dátumot, jé, már kétezerkettő van. Újabb kávé, újabb hírek, leszúrt valaki két másikat Baján, scroll, belső hangokra hallgatva tette, scroll, ikre van az elkövetőnek, tettestársként hallgatják ki, a Presley- tesó jobban járt. Perceken belül ráveszem magam, hogy lezörögjek üres üvegeket cigire cserélni. Nagy baj a kávéval, hogy az ember rutinból felhajtja a kesernyésre hűlt alját, közben cigizik, a rossz íztől késztetést érez frisset főzni, rotyogásra várva megszállottan pöfékel, az új adaghoz megkönnyebbülten rágyújt. Negyedik kávé után kipróbálom a szintén túlságba eső (vizsgaidőszak) Padre zseniális ötletét, rájött ugyanis, ha a löttyöt radiátoron párologtatja, már a kávészag is elég. Hiába minden, nézzük inkább a mailboxot.
Kicsi az esély, hogy rám boruljon, hétfő lévén mindenki ügyeket intéz ezerrel, rendszerint keddig kell várni, hogy társaságilag beinduljanak a hétvégén net nélkül tengődők, de barátném ír, képzeljem, hét kilóval több a testsúlya a nők számára megengedettnél, adjak tanácsot, öngyilkos lesz. Pár hete láttam IRL, nem tűnt kövérebbnek, meg ha igen. Felhívom, ezt meg hol, honnan? Kiderül, hogy lentebb vitték a mércét, aki eddig a jótékonyan rejthető 2-3 kilóval haladta meg az ideálisat, idén azon kapja magát, hogy van az hat- hét kiló is, miközben egy grammot se hízott. Most erre meg mit? Hülye vagy kislibám, légy önmagad, éljen Rubens, ugyan, még nekem se használ az okos tanács. Fogyókúrázni akar, beszélem lefele, januárban tilos, kerítsek neki egy katolikust gyorsan, lehet-e ilyenkor böjtölni.
Ennek meg mi köze, de megígérem, holnap első dolgom lesz, egyébként is le kéne tiltani mindenkit a mobilról, aki képes percekig hüppögni. Pokolba minden szépségipari midihitlerrel, sanyargatják itt a népet, hülye nőcék meg bedőlnek, pöfögök magamban tehetetlenül, hallgassunk akkor őszinte, kőkemény punkot. „Nem érdekel milyen drága, befektettem bőrnadrágba, az a divat ugyanis, abban jár a kutya is, az árától a hideg ráz, negyvennyolcezer-kilencszááááz, csillog-villog csodajó, langyos vízzel mosható, testre simul, állat fazon, szorít hogyha áll a faszom, befülled a valagam, irtózatos szaga van, bőőőőrnadrág, bőrnadrág, bőrnadráhág.” Megnyugtató azért, a pasiknak is megvan a maguk baja. Jön Padre és az előjáték (nyakamba szuszog) után közli, hogy túl sűrű, amit írok, szerkesszem vagy valami, ne akarjam megmutatni milyen jófej vagyok, de azért támogat. Francokat, olvasson akkor Hume-t, az jó terjengős, ez az én napom, naplóm. Inni kéne egy sört, hajat mosni, nekiülni dolgozni végre, szedd össze magad kislány, a holnap jobb lesz, elintézel mindent, kezdem sejteni, miért utálja mindenki a hétfőt.

Hétfő éjjel úgy alakul, hogy mélypontra kerülök kissé, aztán Padre (aki tegnap galuskát szaggatni tanult, izgalmas órákat töltve a tojás- liszt arány kikísérletezésével) és én, a békaleső, végül kuckózunk egy jót, száműzve hátsó zugba az elkerülhetetlen beszélgetést, ami már álmomban is nyomaszt. Hajnalban elhatározom, hogy egggész nap szerelmes leszek, szóval ma miattam ragyog a Nap és mosolyog a narancslé, csak mondom, ha csodálkoznál mire fel a markolatig jó idő. Padre és én vívunk egy sort nyakkendő-ügyben, mert nem hajlandó felkötni, legalább legyen a zsebében, szóbeli lesz, de tudom, hogy úgyse viszi magával az álnok. Nagy vonalakban megborotválkozik és búcsúzóul közli, hogy nekem van a legszebb fenekem a világon, néha az eszemet is dicsérhetné, ezen kiborul, én meg felvidulok.
Felfüggesztett lét a vizsgaidőszak, pitonhosszú lista kígyózik az UTÁNra halasztott tennivalókkal. Legszívesebben miszlikbe aprítanám az összes olvasójegyet, jegyzetet és indexet, sűrűség-függvénybe gyömöszölném, aztán addig deriválnám és integrálnám hajthatatlanul, amíg szét nem foszlanak végleg. Nem búsulok, van elég dolgom, de előbb elmesélem, mert most jutott eszembe és ki ne maradjon, hogy Tüskeböki nálunk lakik. Épp tőle jövök, hancúroztunk egy jót, a kezemből evett és a vize pont jó hőmérsékletű. Mikor otthagytam, mert csengettek, felmászott napozni a sziklájára, irigylem is rendesen. Állatkertünk megcsappant kissé a télen, rajta kívül csak a bealudt csigák vannak és a villanásbogarak, akik állítólag több millió éve nem változtak semmit, sikeres formát választottak tehát a túléléshez.

Keresem a jót a favágásban, közben Prodigy, Mozart, Kontroll és valami világzenei egyveleg szól, talán a Putumayotól, esetlegesen váltogatva egymást. Sirály a Winamp, oly változatossá teszi dolgozó leány életét. (Tipródtam, bepróbálkozzak-e html kóddal, de biztos nem illik szétlinkelni.) Nos, a konkrétumokról szólva elárulom, hogy többek közt egy roppant elvont honlapon dolgozom, amin olyan vicces dolgok vannak, hogy simán megállnák a helyüket bármelyik punk-koncert plakátján. Van Hidegenfolyó Tekercselés, Melegenhengerelt Tárcsa és a kedvencem, Huzal Divízió. Ha nagy leszek, csakis azzal fogok foglalkozni, hogy punk-együtteseknek találjak ki neveket, mint Nyomokban Mogyorót Tartalmazhat vagy Tőszelvény. Megtelefonozom Padrénak a tervem, anarchy forever, sziporkázik egyet ő is, Rejtett Tanterv, azt mondja, szegényt lenyúzta kicsikét a mai vizsga, de jól sikerült, hurrá. Munka után jön a jól megérdemelt külvilág, nézzük a leveleket.
Agresszív üzenet az első, kisanyámnak szól, hogy vége ám a posztmodernnek. Zsigerből replay, biztosan feltűnt volna nekem is, hogy vége, ha tudnám mi az, aztán a megbánás, minek válaszolok én noname vojőrnek, mindenki arra veri, amire akarja. A második nick melegen ajánlja, hogy nézzek magamba alaposan, biztosan rájövök, mi hiányzik. Hosszas önvizsgálat után arra jutok, hogy nekem egy jó kis fokhagymás abált szalonna hiányzik, ropogós héjú kenyérre kenve, retekkel, de uborka is lehet, csak pattanjon. Vajon a fiúkákat is csesztetik jótét levélírók, nem, persze hogy nem, ők ráadásul képzett irodalmárok. Egyébként meg ki a görcs ez a lfeco1 és miért van ennyire kikattanva rám? Lazából kihagytam címemet a bemutatkozásból, de a hazai netközönség kiábrándítóan szűk és meghökkentően pletykás, nem marad titokban semmi. Nos akkor dafke megadom egyik emilt, hmm, legyen az indexes és ezúton közlöm, hogy továbbiakban az összes többi címemet kizárólag bíztató hangvételű és kedves üzenetek számára tartom fenn.
Mielőtt elmennék locspocsolni és meghallgatni Padre duruzsoló meséjét a rózsaszínlábú kishangyáról, elmondom, hogy fekete pontot kap a morc vízóra-leolvasó és kettőt az ismeretlen levélírók. Pál Katának viszont jár egy szép nagy piros pont, mert megcsinált kilencet a héten csak rá váró 1226 nagyszerű kötelezettség közül, mondjuk, adhattam volna kapásból kilencet is, de legalább az öndicséret ne inflálódjon.

Félnégy tájban, éjszaka, kiderül, hogy webes felületen e-mailként funkcionál a nevem, ha rákattint valaki. Jó. De nem ezen a címen, hanem egy másikon nyomulnak mocsadék áskálódók, fenntartom továbbra is, hogy a pletyka gyors. Szalonna-ügyben van három fejlemény. 1. A szerk. közölte, hogy éppen tegnap kapott kéttenyérnyi (férfitenyér, remélem) abált szalonnát, fokhagymásan, pirospaprikával a tetején, mindezt jótéteményeiért cserébe, nekem is jót kéne tennem. 2. Valaki dühösen kikelt, hogy abáROlt és nem abált és 3. csahos üldözőm részletesen elmagyarázta, hogy félreértem, nem szalonnára gondolt cseppet sem, amikor hiányosságaimat felemlítette, hanem meredező brokira, és - még mindig nagyon részletesen – leírja, mit is kellene velem művelnie valakinek a jókora veressel. Egészen felizgatott.
Mármint, hogy az abárolt a helyes kifejezés. Elárulom, hogy éhezünk pár napja, ez látszik meg szétszórt megnyilvánulásaimon, vagyok kicsit, mint Vonnegut egyik hőse (tán a Bajnokok reggeljében), aki egészen különös betegségben szenvedvén, hirtelen, minden ok nélkül tört ki fácánlevesben, nem, NEM fácánlevesben, trágár beszédben. A koplalás - néha az ópiáthoz hasonló eufórikus állapottal jár, de - olvasmányélményeim szerint párizsi padlásszoba dukálna hozzá mindenképpen, túlnan pékség, benne croissant és bagett sül frissen, a kávézó mellett sajtbolt és az összes szag felkúszik a manzárdba, na tessék. A lakásban található összes többi élőlény, köszöni, jól van, csak az emlősök, vagyis mi ketten kornyadozunk, a populációra vetített százalékos arány tehát nem rosszabb, mint világszerte, ez némi büszkeségre ad okot. Lóhalálában érek haza este 10 után, pörgős nap, és még sehol nem látni a végét, párolt káposztát vizionálok a libasült mellé, vallom meg köszönéskor Padrénak, ez már perverzió, és a gyenge vajban megforgatott krumpli, édes krumplicskám pedig kész pedofília. Nem élhetek nélküled, omlós meggyespitém, te, te vad szilvás gombóc, emígy becézgetjük egymást Padre és én.
Fizikailag Mamám fekete- retek- segélycsomagja tart minket életben, csak ettől - ha nem is büdöseket, de- összetéveszthetetlenül karaktereseket böfögünk.Jelentkezett Barátnő, hét eleje óta banános joghurton él, a szemét, hogy mire jutottam a böjt ügyében, mert a ramadánt lekéste. Minek neki az ideológia, meg nem értem. Fogyózni akar a süle, hagyománnyal erősítve hatásosabb a koplalás, azt reméli, lám, hol lopakodik vissza a kereszténység holmi modern nők életébe, hát a hűtő ajtaján keresztül.Barátnő kiborított a nyáron, életében először merészelt topban mutatkozni és nézett nagyokat, hogy addig civilizáltnak hitt pasik tucatjai éreznek jogot köldökébe döfni. Mondtam, járjon csadorban, mint én és gondolja meg, hányan forognak a sírjukban, akik melltartót égettek ÖT ÉVTIZEDE, vagy négy, ő meg önként jön ezzel a páncélozott push-uppal, már csak nem is zörögnek a szilikonnal kent rabláncok, de képzavarosnak ítélt. Utánanéztem azért, ahogy kérte, így frissen szerzett tudásommal felvértezve világítok rá hamvazószerda és farsang összefüggéseire, szerinte túl pogány. Hát mit várt, milyen legyen, legalább az ünnep, ha nem emberi. Jó. Nyúlhatok én messzebbre is a könyvespolcon, idézem neki az énekek énekét „melled, mint őzike, hasad, mint búzaasztag” vagy valami hasonló, de nem győzöm meg. Jogosan. Boglyánál találóbb a nedvesen remegő velő, szétterítve pirítóson „szemed, mint májgaluska”.

Nincs hatás nélkül a keddi kirohanás, levél érkezik baráti netizentől, hogy lát a teraszon, sok sikert. Drukkereim olyan jó kis kritikákat írnak, hogy érdemes lenne megjegyzéseikkel indexálni a szöveget. Újabb kegyetlen levél is jött, lfeco1 túllőhette magát, vagy beragadtak a gombok a nyálától, vagy fél éjjel ott standult a gépe előtt és rémálmában dühödten verte a billentyűt, sose derül ki, mindenesetre ignoráltam, nem szórakoztat. Mamám megtalált megint, számonkérve az ígéretem, nyaggatva kegyetlenül, dehogy, igazságtalan vagyok vele, de vacak érzés, hogy még csak ürügyeket sem találtam ki miért is halogatom napra nap az elkerülhetetlent.
Padre Kritika nevű folyóiratra költötte utolsó 300 forintunkat, szerintem így kompenzál, hogy ebben a gépkorszakban nem lehet tintafoltos az ujja. Összevesztünk kicsit az újságon, Dessewffy+ 1 főnek van benne írása, hát azon. Padre szerint felületes, szerintem érdekes és valóban hihetetlenül lenyűgöző a www.netsizer.com, ahol folyamatosan számlálódik, mit számlálódik, megállíthatatlanul pörög az újabb és újabb felhasználókat jelző regiszter. Rémisztő. A diákjogok meg, hát igen, örök és szemét módon elhanyagolt téma, a Grass- cikket még nem volt időm.
Rájöttem, hogy nem csak a vizsga- hanem a választási időszakot is utálom. Nem egyszer rohantam be a rémülten sikoltozó vagy kínjában vinnyogó Padréhoz, hívén baj van, aztán ott találom a monitor előtt, fogja a fejét és gúvadt szemmel, elfúlva mutogat a képernyőre, hogy olvassam. Dehogy olvasom. Jönnek a hírek és farkasért kiáltanak. Örömmel konstatálom viszont, hogy kirobbant a Viva+ zenei adó botránya, napok óta gyűrűzik, hát az Index lecsapott rá. Átfutottam az ezzel kapcsolatos fórumokat, hogy lássam miként alakul a közvélemény. Alakul. Szubjektív ítéletem szerint az a legviccesebb, amikor az egyik figura a seggét és zacsiját mutogatja a kamerába, csakhogy a kamera rögzített, így tréfamesterünk ebben a méltatlan, lehúzottnadrágú pózban ugrándozik fel és egyre feljebb, erőlködik, hogy látszódjon, aminek látszódnia kell. Talán ez az egyetlen, amikor a faszi nem másokat aláz, de nem néztem végig az összes lopott klipet.

Ma Pletyka-estre megyek, el fogok késni. Aztán Baráttal, egyben munkaadóval találkozom. Tegnap kásás hangon közölte a negyvenhatodik hívásomat felvéve végre, hogy ma tuti összefutunk, de most életvezet, sajnálja. A csaja megverte. Dartsban. Minden főnök alkoholista vagy csak én fogom ki? Barátnak (egy másiknak, szintén ma találkozunk) babonája, hogy vonalra nem lép és legutóbb a nagyvonalúan „Barát-féle Tengerelmélet”-nek elnevezett agymenéssel boldogított. Nincs murisabb, egyben szívbemarkolóbb, mint gyakorlatban látni egy életet rendező elv összeomlását, hasznavehetetlenségét, ez esetben figyelemmel kísérni Barátot, amint csont részegen próbál NEM rálépni a vonalakra a szarrá repedezett fővárosban. Jegyzem, senki más nem örült olyan önfeledten a mindent beborító hónak, mint ő. Tengerelmélet.zip: „hogy az ember nyomot hagyjon az idő végtelen tengerében, ahhoz egészen le kell merülnie, mélyre, a fenékre, a tengerfenékre. Hogy más észrevegye ezt a nyomot, annak is mélyre kell merülnie. Nagy az esély, hogy megfulladnak. Nem mindenkinek sikerül nyomot hagyni.” Ismerős szöveg, dudaszó a pokolból.

Fogmosás közben Padre megkérdi tőlem éhgyomorra, kora reggel, hogy mit szólnék, ha Kedves Barátunkról kiderülne, hogy besúgó, sőt minket súg be. Képzeljem el, évekig együtt fürösztjük a gyerekeinket, borozgatjuk át a nyarakat, hógolyózunk, eljárunk egymás esküvőire, barmicvóira, bulijaira, aztán kiderül, hogy besúg. Mi az, tán olvastad a Tar-Keresztury írást a Mancsban? Olvasta, azért kérdi, mi a véleményem. Műbalhé. Ketten-hárman írók elhatározták, hogy úgy tesznek, mintha. Mindezt az elmaradt kibeszélés érdekében. Padre füléből kis füstpamacsok jönnek, olvassam el, aztán mondjak okosakat. (Könnyű neki, rá nem vonatkozik az ügynöktörvény, rám igen.) Pedig nem elvetendő az ötletem, mert tényleg mit lehet tudni? Továbbá azt sem tudhatjuk biztosan, hogy Kedves Barátunk besúgó, avagy sem, apánk az volt-e vagy sem. Fikció, amiről moralizálgatunk a fürdőszobában vagy vérvaló? Ez így a régi játékra hasonlít, ahol olyanokon kell gondolkodni, hogy mit tettél volna Massada védőjeként, mit tennél a révész helyében, kinek adnád az életet jelentő útlevelet stb. Könnyebb a Mancsról konkrétan, egész nap azt boncoljuk.
A három évvel ezelőtti levélváltás és ez a mostani írás kukkolóvá kényszerít. Mégis mi közöm egy magánbarátsághoz? Egy idegen múltjához. Én még friss hús voltam, amikor Tar már egy roncs, hogy jövök én belenézni mások (apámkorúak) privát szférájába, pláne ítélkezni, osztani az észt. Csakhogy nincs másik sztori. Úgy alakult (szar törvény), hogy nem tisztázódhat semmi, jobb híján Tar-Kenedire fanyalodunk, átgondolandó saját viszonyunkat a kérdéshez. Az jó, hogy végre más közönség is olvas róla, nem csak az ÉS-tábor, hátha lesz belőle közbeszéd, ha már nyilvánosságra hozták anno, ne legyen hiába. Csak nehéz elválasztani a történelemtől a személyest. Kérdés viszont felmerül így is sok, nagyon sok: kinek állt érdekében nyilvánosságra hozni, amit (meg)tudott Tarról? Főként: volt-e joga hozzá? Miért pont róla és másról miért nem? A rendszerváltás környékén láttam én is jönni-menni az iratokkal felpakolt teherautókat. Ha abban maradtunk (szar törvény), hogy fedje homály, legyen titok, égjen el, akkor fedje, legyen, égjen. Nem fair az egyetlen elérhető esetet piszkálni, míg a többi százezer békében sunnyog. Miért vonják kétségbe Kenedi vagy bárki megbocsátáshoz való jogát? Ha valakinek a besúgója ismeretlen maradt (szar törvény) nem kellene azért az egyszem öregen leverni mindent, fájjon bárhogyan is a titok. Tar vajon megbánta? És ha igen mit bánt meg pontosan? Azt mondja nem kapott semmi ellenszolgáltatást, se szőnyeget, se képeket a falra. Ügyetlenül üzletelt, rossz alkut kötött, mondhatnánk cinikusan. Köthetett-e mást? Szerinte nem és az ő bőrén kívül ezt senki nem tudhatja. Kérdés, hogy tisztelnünk kell-e brutális őszinteségét, hiszen ugyanúgy kényszerhelyzetben van most is. És most hihetünk neki? Egyáltalán minek lépett be a pártba? Miért csinálta annyi ideig? Észre se igen vette, mi van körülötte, ivott, mint gödény. Kevés ez így, nagyon kevés. Ha beszélni akar, beszéljen, ha nem: nem. Én nem kényszerítem, de meghallgatom. A cikkben említi, hogy pszichiátere pozitív gondolatokat javasolt neki, de nem találtak egyet sem. Pedig minden nagy lebukásnak van egy jó oldala: legalább megszűnik az attól való rettegés.

Padre és én kisügyesen megbeszéltük mindezt, örülve, hogy minket nem fenyeget ilyen veszély. Most jöhet a South Park, aztán húzunk valami ütős bulira.

Gyűlölöm a péntek-szombat estéket. Szar zenék vannak szerte a városban, ha nyolcig nem ültél le, akkor egész éjjel állhatsz, plusz mindenki irgalmatlanul betép legkésőbb 11-re, életemet egy kedd estéért. Sajnos barátaink zöme (bejárós munkahely) csak ilyenkor érnek rá, tegnap éjjel szolid kocsmatúrán voltunk társadalmi kapcsolatainkat mélyítendő. A szó, a szesz és a drog holland, angol, „jugó”, spanyol és magyar nyelven folyt, zúzott a pesti multikult ezerrel, csak két spinének volt zöld haja, egyszer se hánytak le és még egy kockásinges embert (ki hord ma már kockásat) is láttam. Ez a ritka példány folyamatábrákat skiccelt szalvétára egy felspannolt alaknak, aki rendszeres időközönként elbődült: „Bakker! Ezek kinyírták Kennyt” és többeknek sört rendelt.Padre kis híján összeverette magát három vállas délvidékivel, mindezt egy ital tulajdonjoga felett miatt kitört lökdösődésben, aztán ledílerezte őket, de megúsztuk.
Megintcsak Padre hajnal felé kifejtette, hogy legszívesebben egy kikötővárosban élne, én mondtam, hogy abban él, de zokon vette. Hála a megfontolt mértékletességnek már reggel ötkor ágyban voltunk (a sajátunkban, öregszünk) de nyolckor felvert álmomból a figyelem, figyelem, télálló burgonya, aztán úgy maradtam ébren, álmosan. Dolgoztam sokat, aztán ebéd helyett visszafeküdtem szunyálni, mert bár másnaposságnak nyoma sincs, azért jól jön a tiszta fej, hiszen ma van a régóta halogatott beszélgetés napja. Nagyon nehéz ügy, családtagról lévén szó. Érvelésem hatékonyságát gyengíti, hogy utálok beleugatni mások életébe, aggódásom, féltésem és önzésem viszont némiképp erősíti. Még tegnap felajánlotta két Kedves Rokon, hogy velem tartanak, (egyikük olvasta a naplót), együtt könnyebb én meg hálás voltam a segítségért. Aztán az utolsó pillanatban lemondták és ezzel baromi szar helyzetbe hoztak. Kényes beszélgetés készül, balanszírozni kell, súlya lehet minden szónak, erre mentegetőzéssel kell kezdenem, hogy miért jöttem egyedül. Arról nem is beszélve, hogy végül tényleg egyedül kell mennem. Taxizhattam, hogy ne késsek és miért is lehetne virágot kapni ebben a nyomorult kikötővárosban szombat délután. A váratlan pénzkidobás újabb eret vágott amúgy is sok sebből vérző költségvetésemen. Remélem két Kedves Rokonnak nagyon nyomós indokuk van a rút cserbenhagyásra. Remélem mégis, hogy nincs nyomós indokuk, mert az viszont nagy bajt jelenthet és akkor meg azon aggódom.
A dumálás egyébként várakozáson felül jól sikeredett, nem volt feszültség, elmondtam vagy megemlítettem mindent, amit akartam, jóízű beszélgetés kerekedett, finom voltam és diplomatikus, érdeklődő és megértő. Hazafelé vállon veregettem magam és csak kicsit facsarodott össze a szívem, amikor arra gondoltam, hogy gesztenyepürével várt minket, milyen rendes tőle, én meg utálom a pürét, de igazán ehettem volna belőle, nehogy aztán ezzel bántsam meg végül.
Mire hazaérek elmúlt nyolc, Padre mély depresszióban húz maga után, hogy nézzem mit talált a Hetek hetilap online archívumában. Tavalyelőtt, 2000-ben exkluzív interjú készült Tar Sándorral. Megjelent Tihanyi Péter- Hazafi Zsolt szerzőpárostól két részletben (április 22. és 29.), az interjú zavarbaejtő. Szó szerinti egyezéseket mutat a sokkal későbbi Keresztury-féle írással, de komoly ellentmondások is felfedezhetők. „K: Verték? V: Nem. Hozzám sem értek, de a pszichikai eszközeik a fizikainál sokkal durvábbak voltak.” A Mancsban meg süketülésig verés áll, maradandó nyomokkal. Aztán a báty, akit agyonvertek és a vonat alá löktek, itt erről szó sincs, ehelyett: „Én voltam a harmadik gyerek. A nővéremmel meg a bátyámmal még ma is alig ismerjük egymást, tizennégy éves korom óta jóformán nem is találkoztunk.” Most akkor mi van? Vigasztalásul elsütöm a régi poént (Mikor lehet tudni egy alkeszről, hogy hazudik? Ha mozog a szája.), de azért rossz kedvem lesz nekem is, francba. Jegyzem: nem állítom, hogy bárki is hazudna, csak nem értem a dolgot. Mielőtt gyávának neveznének, elmesélem, miért óvatoskodom. Tegnap az egyik Tuti Helyen elmókáztunk politizálva, választási esélyeket latolgatva. Húztuk egymást (kissé laposan, elismerem), hogy a te mobilodat is székházból fizetik, ne is tagadd, nálam a forgatókönyv, apósod nincs a listán, mennyiért veszel helyet, stb. Megrajzoltuk a jövőt, hogy többször újra kell majd számlálni a szavazatokat, botrány lesz, csalást kiáltanak, végül kihozzák valamelyiket győztesnek, az csonka kormányt tud csak alakítani, egy éven belül megbukik és kezdődik az egész hiszti elölről. Szépen kiszíneztük. Erre ma visszahallom, hogy ismerős ismerősének valakije kihallgatott egy beszélgetést részeg balosoktól ebben a felkapott kocsmában és képzeljem, EZEK AZT TERVEZIK. Jesszusom (nem is voltunk részegek), kik is ültek mellettünk tegnap?

Miután Padre a tegnapi naplóból tudta meg, hogy mit csinált tegnapelőtt (vajdasági dílerek, vágyakozás a kikötővárosra) és miután olyan sikeresen magunkra ijesztettünk, a mai napot teljesen lazára terveztük. Egy hete, hogy Mamival meglátogattuk a csacsikat a Margitszigeten, de ma ennyi izgalomra sem vagyok képes, állatkert, múzeum kilőve. Húsleves-illatú vasárnap kellene, nyugis, hóeséses, képviselő fánkkal a végén, közte egy…….. , vagy egy falás ……… (öncenzúra, sokak szerint írok sokat kajáról). A terv irreális, már hajnalban kiderül, cserébe Padre lekocog narancslét venni, sőt, igazi reggelit rittyent, halleluja. Ráadásul betolakszik a politika ismét (Padre híreket olvas, sikít, én szaladok), pedig szeretném hinni, hogy a „váltógazdaság” nem csak olyan becsapós változatosságot jelent, mint amikor valaki a bal kezét használja néha a jobb helyett az önszexben. Érzem én, hogy valahol kitartóan mocorog a jókedv, tehetetlenül figyelem szegényt, csóré kisfiú-jókedvet, segítenék, de mivel. Egyek több vitamint, sétáljak egy jót, mossak ki, szívjak el egy spanglit, vagy mi legyen? Ilyen áttetsző napokon kéne elintézni a menzeszt, amikor már úgyis mindegy.
Hogy boldogítson, tágabb családomban felbukkant a Kende-könyv, így előbb-utóbb nekem is el kell olvasnom emberarcú Viktor sanyarú sorsát kezdő pojácakorától napjainkig, included csatolt figurák. Kis szerencsével nem lesz sorozat a kötetből.

(Közjáték: Padre szerint sok lesz a politika, a PC-nyelv, és az önsajnálat, írjak jó kis sztorikat, kedveseket, mert ez így nem irodalom. Ki beszél itt irodalomról? Hát tessék: ha kinézek az ablakon, látni, hogy senki nem esik seggre, még a legmagasabb fejhangon visítozó kölkek sem a játszótéren. Padre javasolja, hogy akkor menjünk inkább nézni settenkedő rigókat a szemerkélésben, közben megvitatjuk, hogy volt-e nemzedékváltás vagy sem. Megyünk is. Ráérő időben kifejtem, hogy ez a napló íródhatott volna tavaly is, jövőre is, szörnyű ez. )

Kedves kíváncsiak persze kérdezik (interaktivitás), hogy mi vagyok, ki vagyok, hol vagyok, ezen felbuzdulva rákeresek nevemre a Google-n és könnyesre röhögöm magam. Jó sokan futunk ugyanezzel a névvel, kacskaringós életutat lehetne eszkábálni a találatokból. Vagyok mindjárt 31, két nap múlva ünnepeljük Padréval a háromévest, ma meg a télikabátom sárga gombja jubilál. Éppen ma két éve, hogy leszakadt, hűséges gomb mindent kibír, négy költözés alatt sem kallódott el, én sem. Elhatározom újra, hogy összepakolok egy lapot, belinkelve mindent, felfedve nickeket, aztán hajrá fotókat szkennelni, ifjúkori zenekarokat grabbelni, felvarrni azt is, ismerje ki magát, aki tudja. Csak lenne meg már az a rohadt domain. Ettől visszariadok kicsit, hogy kartotékot állítsak össze magamról önként, kinek lesz az jó, önreklámtól meg borsódzom, balek vagyok szinte. Nem lehet mindent digitalizálni (szagokat pl.) és talán hazudnék, ha kihagynék bármit. Úgyis nehezen igazodok ki mostanában a virtuális és a valós énem között, hát még ha netes szempontok alapján szűkíteném is az élettereim. „Ezt nem kóstolom meg, mert nem tudom belinkelni, ide nem megyek el, mert nincs rajta ponthun.” Brrr.
Nem viccelek teljesen. Minap egyik interjúalanyom azzal fogadott, hogy igazán jó álnevet választottam magamnak, percekig kínlódtunk a helyzettel, jó, hogy a személyi elő nem került. Napokig abban sem voltam biztos, hogy szerket sikerült-e meggyőzni a valódiságomról. Végül is: maroknyi freemailes cím, egy fotó, írások hullámzó minőségben, a legváratlanabb helyeken, mintha nem is ugyanattól az embertől származna. Lehetnék fiú is. Lehetnék lány is.